Gazdaság 2023. december 18. 08:00

„A csodák sorozata valóra vált!”

„A csodák sorozata valóra vált!”
Évértékelő interjú a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatójával.

Amikor 2022 végén évértékelő interjút készítettünk Kurdi Viktorral, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatójával, és a 2023-as esztendő kilátásairól kérdeztük, úgy fogalmazott, hogy egy kihívásokkal és nehézségekkel terhelt időszak elé néznek. Idei beszélgetésünkben arra is kitértünk, hogy igazolódott-e a vízió.

Tavaly év végén úgy fogalmazott, hogy „a csodák sorozatára lesz szükség 2023-ban”. Hogyan látja most a helyzetet?   

– Látva az idei évet azt mondhatom: a csodák sorozata valóra vált! 2023 elején már érzékeltük, hogy jelentős változások állnak be a költségszerkezetben, és sejtettük, hogy nagyon nehéz év áll előttünk. Ekkor már aktívan foglalkoztunk azzal, hogyan lehet takarékoskodni társaságunknál az energiahordozókkal, és láttuk azt is, hogy mivel árbevétel oldalon nem lesz változás, biztosan külső segítségre fogunk szorulni. Számomra nagy eredmény és jóleső érzés az, ahogy a részvényeseink kiálltak a BÁCSVÍZ Zrt. és a munkavállalók mellett. Ennek nagy szerepe volttöbbek között a cég működéséhezszükséges folyószámlahitel biztosításában és az állami támogatásmegérkezésében. Ennek köszönhetően nyárra stabilizálódott a helyzetünk. Emellett a rekordmennyiségű vállalkozási munkáinknak köszönhetően, igen jelentős árbevételre is sikerült szert tenni. Ezzel a két pillérrel stabilizáltuk a 2023-as működésünket. Év végére nulla közeli eredményt várhatunk, ami megsüvegelendő egy ilyen viharos időszak után.

Milyen egyéb események, előremutató döntések jellemezték az elmúlt évet?

– Konzorciumi vezetőként sikeresen pályáztunk és eredményesen megvalósítottuk a KEHOP 2.1.11. projektet, továbbá sikeresen zártuk a GINOP-projekteket is. 2023-ban megépítettünk 13 km új vezetéket és kicseréltünk 14 km ivóvízvezetéket, megjavítottunk 696 csőtörést és elhárítottunk 683 szennyvízcsatorna-dugulást. A saját vízmérőinken túl felújítottunk és hitelesítettünk további 5 ezer vízmérőt. A kintlévőségeken javítottunk további 4 százalékot, és 4 év alatt 20 százalékkal növeltük a leolvasások sikerességét. Energiahatékony vállalat-díjat kaptunk, az idén 5 százalékkal, 1 GWh-val csökkentettük a villamosenergia-felhasználásunkat, és csaknem 50 százalékkal a fűtési célú gázfelhasználásunkat. Gyors ütemben hódít a digitalizáció, ma már 4 szoftverrobotunk működik. Természetesen magunkat is képezzük: a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum közreműködésével 33 munkavállalónk számára indult el cégünknél a víz- és csatornarendszerszerelő-képzés. Fontos eredmény, hogy a tavalyi 18 százalékról idén 10 százalékra csökkent cégünknél a fluktuáció. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak munkatársaimnak a 2023-as évben végzett alapos és elkötelezett munkáért. Ennek a csapatmunkának és együttműködésnek az eredménye, hogy sikerült a cég működését és a víziközmű-szolgáltatást valamennyi településen fenntartani.

Milyen fejlesztések, beruházások történtek, illetve várhatók Kiskunfélegyházán?

– A korábbi évekhez hasonlóan 2023-ban is az volt a fő törekvésünk, hogy félegyházi felhasználóink elégedettek legyen szolgáltatásaink színvonalával. Ennek megfelelően, ütemezetten végezték a kollégák a víztermelési, hálózatüzemeltetési és szennyvíztisztítási, valamint soron kívül a felmerülő hibaelhárítási feladatokat. Az idei jelentősebb beruházások között említhetjük, hogy a Molnártelepi úton – a közeljövőben ott megvalósuló útfelújítást megelőzendően – elvégeztük a körülbelül egy kilométer ivóvízvezeték rekonstrukcióját. Emellett a városi szennyvíztisztító telepen szükségessé vált felújítás és kapacitásbővítés tervezésének az előkészítése érdemel külön említést. Ez a nagy volumenű fejlesztés, sikeres pályázat esetén valósulhat meg a későbbiekben.

Mit emelne ki a nem közvetlenül a gazdálkodásukhoz kapcsolódó 2023-as eredmények közül?

– Nagy öröme az idei évnek, hogy az ügyfélszolgálatos munkatársaink ismét a dobogó legfelső fokára állhattak fel az országos szakmai versenyen. Ez nemcsak az érintett munkatársaknak és felkészítőiknek, hanem a cég teljes működésére vonatkozóan is pozitív visszaigazolás. A BÁCSVÍZ a korábbi években is mindig egy ügyfélközpontú szolgáltatóként volt nyilvántartva, hisz így gondoltak ránk az ügyfeleink. Ezt megerősíti, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal felmérése szerint továbbra is őrizzük vezető helyünket az „Összességében mennyire elégedett a szolgáltatója működésével?” kérdésre adott válaszok tekintetében. A 96,4 százalékos pontérték egy nagyon látványos mutatója ennek, visszaigazolja, hogy a válság- és krízishelyzetben is meg tudtuk őrizni azokat az alapértékeinket, amelyek a BÁCSVÍZ-re mindig is jellemzőek voltak, és hitet ad arra, hogy ez a jövőben is így lesz.

Mit vár 2024-től a BÁCSVÍZ működését, gazdálkodását illetően?

– Úgy tűnik, hogy ismét egy mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen november végén a parlament elfogadta, és a köztársasági elnök már alá is írta a víziközműtörvény módosítását, amely két nagyon fontos dolgot tartalmaz számunkra. Az egyik, hogy minden okunk megvan feltételezni azt, hogy a jövő évben a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos indokolt költségek fedezete rendelkezésünkre fog állni. A másik pedig az, hogy létrejön egy olyan kiegyenlítési és ellentételezési alap, amely akár a többletrekonstrukciók elvégzésére is lehetőséget fog nyújtani. A részletszabályok egyelőre nem ismertek, de az eddigi egyeztetések, tárgyalások alapján bízunk abban, hogy hamarosan hozzákezdhetünk egy olyan cégstratégia kidolgozásához, amely a következő három–öt évben ismét egy nagyon komoly fejlődési pályára állítja a BÁCSVÍZ Zrt.-t, illetve a társaságunk által üzemeltetett víziközmű-elemeket. Ebben is bízva, ezúton köszönöm meg még egyszer a kollégáknak a 2023-ban nyújtott támogatásukat és munkájukat, egyúttal mindenkinek jó egészséget, sok örömet kívánok 2024-re.
               

                    

Kövessen minket a Facebookon is!