Örökzöld karácsonyfa
A pogány világban télen a ház örökzöld ágakkal történő díszítése általános volt, éppen ezért a korai kereszténység ezt nem vette át. Később, a középkori keresztények között vált szokássá egy ifjú élet, egy fiatal fa kivágásával Jézus áldozatára, a keresztfán elszenvedett halálára történő emlékezés. Vélhetően ez a két hagyomány olvadt össze az örökzöld karácsonyfa állításában. A 15. századból vannak az első írásos emlékek elsősorban a német nyelvterületről, és mivel itt fenyők az örökzöldek, így lett a fenyőfa karácsonyfaként az ünnep jelképe. Kezdetben almával díszítették – utalva ezzel a Paradicsomra – majd gyertyával is, emlékeztetve általa a világosságra. Aztán a jelkép egyre fényesebb és csillogóbb lett, mindinkább elhalványítva az ünnep eredeti üzenetét.
És ezt az üzenetet ma bizony nem könnyű megfogalmazni, mert az erős csillogásban nem látunk a szemünkkel, a nagy zajban nem hallunk a fülünkkel és irgalmatlanságunkban nem érzünk a bezárt szívünkkel. Nagy ajándék, ha mindezek közepette rá tudunk csodálkozni a szeretetre és a békére.
Meghatóan mesél erről egyik (sok közüli) karácsonyi novellájában Fekete István, az író, aki napokkal az ünnep előtt megvesz egy kivágott kis fenyőfát, hazaviszi és a kertben egy nagy köcsög vízbe állítja a kert élő növényei közé. A kis fenyő, bár bágyadt, a szabadon járó szélben szinte otthon érzi magát. Úgy gondolja, hogy ő egy átültetett fa, ezért érzi gyökértelennek magát. Éjszakánként aztán arra jár egy bagoly és ráébreszti a szenvedésre és a pusztulásra, egyben a saját halálára. Megérti, hogy az a kis víz, amiben áll, csak azért van, hogy megérje a karácsonyt és félholtan is örömet szerezzen, mert ez a rendeltetése. Mindez mégis örömmé válik, mert amíg örömet tud szerezni: addig él is. Álmában többször is kis fecskék látogatják meg, és látogatásuk mindenért kárpótolja a kis fát, annak ellenére, hogy szomorúságról, háborúról és embertelenségről hoznak hírt a világból. Végül azt mondják a kis fának: bármi történjék is, tűzön-vízen keresztül is visszajönnek ide, nemcsak azért, mert itt születtek, nemcsak azért, mert itt a fészek és az otthon, de elsősorban most azért is, mert ebben az országban béke van.
A béke számít, nem a fenyőfa színe, mérete, anyaga, díszei, mivel a szeretet békéje az örök. Ekkor értjük meg, hogy amiért a karácsonyfát állítjuk, a gyertyát gyújtjuk: az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem bennünk, magunkban van.
Nagy Ágnes
