Helyi hírek 2023. december 9. 12:45

A Móra Ferenc Gimnázium végzősei is megkapták a szalagokat

Képgaléria
A Móra Ferenc Gimnázium végzősei is megkapták a szalagokat
December 8-án tartotta hagyományos szalagavató ünnepségét a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium. A végzősök szalagozása és a köszöntők után a 11. osztályosok búcsúztatója következett. Azoké a fiataloké, akik egy év múlva ugyanezt az élményt fogják átélni, és akik kívülálló szemmel mégis nagyon közelről figyelték a végzősök közösségen belüli életét. Az elmúlt a néhány év megkoronázásaként a 11. évfolyamosok maradandó műsort állítottak össze.

Ezt követően a végzősök emlékeztek meg a gimnázium falain belül eltöltött évekről. Arról, hogy milyen maghatározó élmények maradtak el annak idején a Covid-időszak alatt és arról, hogy ennek ellenére mennyi különleges élményben volt részük. Milyen hálával és szeretettel a szívükben tudnak visszagondolni az elmúlt évekre, a közös programokra, kirándulásokra, tanáraikra és az itt köttetett barátságokra.

Dr. Kása Zsuzsanna intézményvezető asszony, Babits Mihály szavaival köszöntötte a megjelenteket.

„Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”

Szeretettel címezte sorait a végzősöknek, hiszen tudja milyen nehéz időszakon mentek keresztül a vírushelyzet miatt. Számos meghatározó élményről kellett lemondaniuk, de ennek ellenére is egy erős, összetartó közösséget alkottak. Beszédében kiemelte, hogy bízik benne, hogy olyan útravalót kaptak a fiatalok, amellyel stabilan tudnak majd elindulni a nagybetűs életbe, és mindannyian megállják majd a helyüket a későbbiekben. Végezetül Kölcsey Ferenc soraival búcsúzott.

"Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot."

A búcsúműsort a zene története ihlette. A 11. évfolyam valamennyi osztálya egy-egy általuk választott zenei korszak jellegzetes stílusát jelenítette meg, ötvözve azt korunk hangzásvilágával és mozdulataival. Ezután a Victoria Fitness SE gimnazista tanulói mutattak be gyakorlatokat. A fiatalok akrobatikus látványtánc kategóriában egyéni és csapatszinten is komoly sikereket értek el. Prágában az Európa-bajnokságon 3. helyen végeztek, Rómában, a világbajnokságon Győri Petra 2. helyen, Kapás Noémi és Győri Réka pedig a negyedik helyen végzett. Őket követte a Silver Step Tánc Stúdió műsora, majd az est zárásaként a végzősök keringője következett.

Tarjányi Lili

Fotó: Fantoly Márton   
        

 

Kövessen minket a Facebookon is!