Helyi hírek 2023. december 15. 16:00

Bács-Kiskun vármegyei ovisok mentették meg Gömböcfalvát

Képgaléria
Bács-Kiskun vármegyei ovisok mentették meg Gömböcfalvát
Bizonyára mindenki hallott már varázslatos, képzeletbeli lényekről, üzenetet azonban nem sokan kaptak tőlük. Most viszont a Mesél a szemünk óvodai pályázatának keretében fénygömböcök szóltak a gyerekekhez. A pályázat célja az volt, hogy mesés történeteken keresztül megmutassa, az óvodáskorú gyerekek képzelete a mai egyre inkább digitalizálódó világunkban is korlátok nélkül képes szárnyalni. Nem beszélve arról, hogy a mesék és a játék révén még a rövidlátás kialakulásának megelőzését célzó, szakemberek által javasolt gyakorlatok is élvezetessé tehetők a gyerekek számára is. 

A Bács-Kiskun vármegyei ovisok mindent bevetettek, hogy a négy fal között és a szabadban is segítsék a bajba jutott fénygömböcöket. A „Fényjáték az óvodában” pályázat hét hétig tartott, a résztvevők pedig mintegy 2 millió forint összértékű nyereményekért, köztük garantált ajándékokért indulhattak.

Ovisokból kis hősök

Az óvodai csoportok egy játékos küldetés teljesítésével pályázhattak a nyereményekért, amit az óvodapedagógusok a képernyőmentes tartalmakra fókuszáló Plukkido applikációján keresztül érhettek el. A meseszövő alkalmazás célja, hogy hidat képezzen a digitális eszközök és a gyermeki képzelőerő között, miközben arra készteti a meséket hallgatókat, hogy a kijelző helyett a környezetükre figyeljenek. Ezáltal fejlesztve többek között az empatikus és az együttműködési készséget is, teret adva a kreatív problémamegoldásnak és a sikerélmény aktív megélésének. 

A pályázaton résztvevő óvodapedagógusok így vélekedtek a küldetésről:

„A feladatok nagyon gyermekközpontúak, megmozgatják a gyerekek fantáziáját.”

„Végre egy szuper pályázat, aminek minden egyes pillanatát imádta az összes gyerek! Annyira elvarázsolta őket ez a világ, hogy másnap is kérdezték: küldött-e üzenetet Villonc?”

„A gyerekek nagyon élvezték a játékot, az esőtánc és a felhőfújás volt a kedvencük.”

A pályázat társadalmi célja

A Mesél a szemünk kezdeményezés elsődleges célja, hogy játékos módon hívja fel a figyelmet a társadalom egyre nagyobb részét érintő gyermekkori rövidlátás (myopia) megelőzésének fontosságára. Az előrejelzések szerint ugyanis 2050-re a világ lakosságának körülbelül 50%-át érinteni fogja a rövidlátás, amely gyakran gyerekkorban kezdődik.* Ennek érdekében indult el a meselaszemunk.hu weboldal is, ahol többek között játékos gyakorlatok is segítik a szülőket és a gyerekeket a látásromlás korai tüneteinek felismerésében, illetve a rövidlátás kialakulásának megelőzésében szerepet játszó életmódbeli szokások elsajátításában.

A megelőzés folyamatában nagy segítség az óvodások határtalan képzeletvilága, hiszen arra építve a mesék és a játék révén a gyerekekkel együtt tehetünk szemük egészségének védelméért. Éppen ezért a Fényjáték az óvodában pályázat keretében a Plukkido pszichológusai szemész szakemberek életmódbeli ajánlásait beépítve kifejezetten óvodák számára készítettek egy játékos küldetést, amelynek teljesítésével a kalandvágyó óvodai csoportok most nem csupán a gyerekek szemének egészségéért tehettek, hanem nyerhettek is.

Nyertesek és alkotások

A novemberben lezárult pályázaton mintegy 150 ovis csoport vett részt. A Hoya Lens Hungary Zrt. jóvoltából a pályázaton induló összes óvodai csoport nyereményben részesült, így a fénygömböcök tovább kísérhetik az akasztói, a bajai, a dusnoki, a kecskeméti és a kiskunhalasi ovisok mindennapjait is.

Válogatás az ovis pályaművekből
itt érhető el.  
                     

Kövessen minket a Facebookon is!