Egészségügy 2023. december 14. 18:00

Köszönet a nagyvonalú támogatásért!

Köszönet a nagyvonalú támogatásért!
Idén is sokan érezték fontosnak, hogy a Kiskunfélegyházi Mentők Alapítvány céljait támogassák, és még az év legvégére is maradtak nagyvonalú segítők. Papp Zoltán alapítványi titkár nekik szóló köszönetét tolmácsoljuk az alábbiakban.

– A régi, leharcolt ágyainkat kényelmes újakra cserélhettük a Dél 100 Kft. nagyösszegű támogatásának köszönhetően, amit a szokásos évvégi ajándékcsomagok mellett kaptunk. Könyves Dénes, az Eltszer Kft. ügyvezetője idén másodszor is jelentős összeggel támogatta alapítványunkat, amivel egy 5,9 millió forint értékű Oxilog 3000 plus mentőspecifikus lélegeztetőgép megvásárlását gyorsította meg. Személyes találkozásunkkor a cégvezető elmondta: édesapjától vette át a pozíciót, ahogy alapítványunk rendszeres támogatásának hagyományát is. Mint fogalmazott, jó érzés számára a tudat, hogy azokért tehet, akik másokon segítenek – mondta el a Kiskunfélegyházi Mentők Alapítvány titkára, egyben köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen módon segítették, támogatták tevékenységüket.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!