Hivatása volt másokért élni
„A jó harcot megharcoltam, / a pályát végigfutottam, / hitemet megtartottam.”(2 Tim 4:7) Lehetne-e hitelesebben, tömörebben összegezni életútját, mint az előző vallomás gondolata, amelyet méltán választott a családja utolsó üzenetként, hiszen nemcsak érték-, de életformáló tanítás is volt az élete.
Egy 91 éves életút zárult le Erzsike néni halálával.
Hivatástudata, a tanítás iránti szeretete annak a felelősségnek a hordozásával járt együtt számára, amely az értékek közvetítését, továbbéltetésük kötelességét jelentette egész pályáján.
„Én iskolám, köszönöm most neked […] / Hogy […] / Tápláltad bennem az erőt, / szeretni az embert és küzdeni / S hűn állni meg Isten s ember előtt” – írja Ady egykori iskolájának. S mint ahogy számtalanszor Erzsike néni is verseket hívott elő életérzéseink kifejezésére, mi sem tudjuk ennél többet mondóbban megfogalmazni, mit is jelentett számára a magas színvonalú oktatás, amelyet tanítóinak köszönhetett.
A Szent János-téri elemi iskola után 1943-tól a Kiskunfélegyházi Constantinum Római Katolikus Polgári Leányiskolában tanult, és itt érettségizett 1951-ben. Az itt eltöltött 8 év alatt olyan élethivatásra készítő tanításban volt részük a diáklányoknak, amely alapján hatékony tanítókká váltak – használható, gyakorlatias ismeretekkel, tanácsokkal felvértezve. 19 évesen másképp nem is tudott volna helytállni szeretettel emlegetett első munkahelyén, az Ágasegyháza melletti Sándortelep tanyasi iskolájában. Az itt eltöltött 5 év emlékezete: gyereket nevelni talán könnyebb nehezebb körülmények között.
Második munkahelyén, Kunszálláson 1956-tól 1973-ig tanított. Sokat mesélt az ottani közösségről, a busszal kijáró tanítók összetartásáról… Mert bizony nem volt könnyű a hivatás mellett a családban is helytállni. Erzsike néni számára azonban mindig biztos hátországot jelentett a családja, a férje. Csak így tudta összeegyeztetni a gyermeknevelést a tanítással. Két fiuk közül János villamos-üzemmérnök lett, Zsolt földrajz–rajz szakos művésztanár.
Erzsike néni Szamosi Ferenc igazgatósága idején 1973-ban került iskolánkba, s itt tanított egészen nyugdíjba vonulásáig, 1989-ig. Hivatását az egymás után született hat unoka tanításával folytathatta, hiszen ez volt az élete: klasszikus értelemben mindenkit nevelt, oktatott. Igazi tanító lényével, javaslataival, megjelenésével valódi tanítói példakép volt. Széles látókörű tudása, tájékozottsága, olvasottsága tiszteletet érdemelt. Vallotta, hogy nincs még egy ilyen nyelv a világon, amely az emberi lét legszomorúbb és legmagasztosabb érzéseit a költők, írók által ilyen gyönyörűen, árnyaltan tudja kifejezni, mint a magyar. Ámulva hallgattuk azt a versözönt, amelyet memóriájában tárolt, de a legkedvesebb íróitól, Mórától, Gárdonyitól is idézett prózarészleteket. Szerettük a kötéssel-horgolással egybekötött beszélgetéseket, amelyeknek ő volt a központja. Szívesen hallgattuk színes történeteit, élveztük jó humorú stílusát. Jól érezte magát vidám összejöveteleken, kulturális eseményeken. Büszke volt félegyházi születésére, a város híres szülötteire, a magyar történelem és kultúra nagyjaira. Inspiráló volt a lelkesedése, amellyel a folyamatos változásról, megújulásról gondolkodott. Talán ezért is biztatta, támogatta kimondottan a fiatal pedagógusokat s látta el őket jó tanácsokkal. A lazaságot viszont nem tűrte.
„Gyermekközpontú személyiségével nemcsak engem, hanem a többi fiatal kollégámat is felkarolva igazi tanítói példát mutatott. Megtanított fiatalon arra, hogy ez a pálya elsősorban érzelemmel fizet, s nem rögtön holnap, talán csak évtizedek múlva. Megtanított arra is, hogy helyünket a másoknál elhelyezett lelki értékek szabják meg” – írják róla a 20 évvel ezelőtt megjelent jubileumi emlékkönyvben.
Tanítói magatartása több generációban él tovább. Büszkék vagyunk arra, hogy a József Attila iskola nevelőtestületének tagja volt, s adott mintát kollégáinak számos területen. Kevesen tudják például a tényt, hogy a 70-es években, intézményünkben, Erzsike néni órájáról készült az országban az első képmagnós felvétel.
Fekete Jánosné Erzsike néni példája azoknak a pedagógusoknak, akiket pályájuk indulásától tevékenységközpontú, gyakornokokat segítő, használható tudást nyújtó tanítóként tisztel szűkebb és tágabb környezetük: akikre akaratlanul is felnéznek azok, akik ismerhetik őket. Mert – Pál apostol Timóteushoz intézett szavait idézve – példái ők „a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.” Ezért élhetnek tovább nemzedékek emlékezetében.
Jankovszkiné Dobó Anikó
