18 sértett, 5 gyanúsított
Mint arról korábban beszámoltunk, egy kecskeméti sértett tett bejelentést a rendőrségre 2014. május 13-án arról, hogy egy újságban megjelent hirdetés alapján tűzifát rendelt, azonban a lakcímére - a megbeszélt és kifizetett mennyiség helyett - jóval kevesebbet szállítottak. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A nyomozás során kiderült, hogy Kecskeméten és az ország más területein több, hasonló jellegű bűncselekmény történt, így felmerült a gyanú, hogy ugyanaz az elkövetői kör károsított meg további sértetteket is. A nyomozás adatai szerint az ismeretlen tettesek 2014 májusától novemberéig, több újságban is hirdetést adtak fel arról, hogy tűzifát értékesítenek. Minden esetben több köbméter fával kevesebbet szállítottak a kifizetett mennyiség helyett. Kiderült, hogy a vevőkkel S. Tünde 42 éves pécsi lakos vette fel a kapcsolatot, a megrendelt szállítmányt pedig N. István 62 éves és egy 17 éves pécsi, valamint O. János 29 éves sámodi lakos pakolta le a sértetteknél.
A csoport tagjait 2014. november 13-án 5 óra 15 perckor, Pécsen fogták el a kecskeméti nyomozók. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során telefonokat, több GPS-t, számítógépet, pénzt és feljegyzéseket foglaltak le a rendőrök. S. Tündét csalás bűntett és csalás vétség, három társát csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
A rendőrség látókörébe került egy 33 éves pécsi nő, aki a megalapozott gyanú szerint feladta a hirdetéseket és 18 esetben szervezte meg a tűzifa szállíttatását. V. Erikával szemben csalás bűntett és csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság.
A terheltet 2014. december 11-én 9 óra 15 perckor őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Korábban elfogott társai szabadlábon védekeznek.