Sport 2023. december 22. 13:00

Decemberi éremeső a X. Csikós József „Csiki” emléktornán

Képgaléria
Decemberi éremeső a X. Csikós József „Csiki” emléktornán
A hagyományoktól eltérően, február helyett idén decemberben rendezte meg az FTSI labdarúgó szakosztálya a jubileumi X. Csikós József emléktornát.

A hónap második és harmadik hétvégéjén az U7; U9; U11; U13; U15; U17-es korosztályok csapatai mérkőztek a meghívott ellenfelekkel. A vendégek között a Kiskunhalasi Szilády FC, Csongrád, Csanytelek, Szentes, Kunszálás, Bugac, Csólyospálos, Astra, Lakitelek és Kiskunmajsa csapatai fogadták el Busa Imre labdarúgó-szakosztályvezető meghívását. Az FTSI korosztályonként két csapattal képviseltette magát a jeles eseményen.

A tornákat Csiki édesanyja, Irma néni és édesapja, Józsi bácsi jelenlétével nyitották meg, az érmeket ők maguk akasztották a gyerekek nyakába. Ez után a csapatkapitányok, valamint az egyéni díjazottak kapták meg a megérdemelt serlegeket, okleveleket.

Irma néni minden torna zárszavaként értékelte a fiatalok nyújtotta teljesítményt, megdicsérte a gyerekeket, hogy sportolnak, valamint – fia példáját említve – megköszönte a szülőknek, hogy sportolásra nevelik, támogatják gyermekeiket.

Eredmények:

U7: FTSI „A” VI. hely; FTSI „B” I. hely

U9: FTSI „A” I. hely; FTSI „B” II. hely

U11: FTSI „A” III. hely; FTSI „B” II. hely

U13: FTSI „A” IV. hely; FTSI „B” VI. hely

U15: FTSI „A” II. hely; FTSI „B” IV. hely

U17: FTSI „A” IV. hely; FTSI „B” V. hely

Köszönet Busa Imrének a tornák szervezéséért, Kertész Jánosnak a helyszíni dokumentációs, koordinációs feladatok lebonyolításáért, a Constantinum iskolának és a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnoknak a helyszín biztosításáért. 

Gratuláció a gyerekeknek és a felkészítő edzőknek (Nagy Roland, Nádasdi Péter, Pót László, Magony Ottó, Polgár Szabolcs, Abonyi Péter, Vidéki Ferenc, Bodor Leon, Huszka József, Seres János) és a csapatok elért sikereiért!
            

Kövessen minket a Facebookon is!