Helyi hírek 2023. december 31. 14:25

Koszorúzás a Petőfi Sándor Emlékháznál

Képgaléria
Koszorúzás a Petőfi Sándor Emlékháznál
Petőfi Sándor születésének 201. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepélyt tartottak december 31-én, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Emlékháznál, majd Nagy Tünde és F. Juhász Zoltán zenés-verses előadását hallgathattuk meg. Ezt követően Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója Juhász Istvánnal, Kiskunfélegyháza díszpolgárával, Petőfi helyi apostolával beszélgetett a költőhöz fűződő viszonyáról. Az esemény zárásaként Mészáros Márta rendhagyó tárlatvezetést tartott a néhány napja megújult Petőfi Félegyházája – Félegyháza Petőfije című új állandó kiállításon.

A Petőfi-emlékház falán koszorút helyezett el a város önkormányzata nevében Csányi József polgármester, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek, valamint a Petőfi Sándor nevét viselő intézmények, a helyi civil szervezetek és pártok, a város kulturális és oktatási intézményeinek képviselői.

A megújult Petőfi-emlékházban a vendégeket Csányi József polgármester köszöntötte, aki beszédében kiemelte, büszke arra, hogy Kiskunfélegyháza ilyen színvonalas bemutatótérrel rendelkezhet, ahol a látogatók még jobban megismerhetik a hős költő életútját.

Juhász István tanár úr bevezetőjében elmesélte, hogy már egészen korai éveiben megismerkedett Petőfi költészetével. Szülei, nagyszülei óvodás korában megtanítottak neki pár verset, amit nagy örömmel szavalt el óvónője kérésére. Elmondta, kedvenc költeménye nincs, ugyanis Petőfi összes írása közel áll szívéhez. A tanár úr néhány gondolat erejéig felidézte iskolai tanulmányait, ahol olyan neves pedagógusok szeretették meg vele az irodalmat, mint Mezősi Károly, vagy Pusztaszeri Sándor.

Előadása folytatásában néhány versrészlet idézésével rámutatott arra, hogy Petőfi Sándor nemcsak hős szabadságharcos volt, hanem örök elkötelezettje a szerelem érzésének. Számos anekdota maradt fenn a mai napig arról, hogy a költő érzelmes férfi lévén jónéhány fiatal hölgy kezét megkérte, azonban csak Szendrey Júliával lépett frigyre. Juhász István különleges ismeretterjesztő előadása végén hangsúlyozta, Petőfi ugyanolyan gyarló ember volt, mint bármelyikünk, azonban kitartása és elhivatottsága példaértékű lehet a mai kor emberének is.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton 
          

Kövessen minket a Facebookon is!