Sport 2024. január 3. 08:00

Tornagyőzelmet aratott a Maxx-Autó öregfiúk gárdája

Tornagyőzelmet aratott a Maxx-Autó öregfiúk gárdája
A téli időszakban sincsenek foci nélkül a labdarúgást szeretők, kedvelők és űzők. Szegeden, a Zengő Alföld 34. Kék Mókus kupán vett részt a negyvenöt év feletti kategóriában, a kecskeméti Maxx-Autó csapata, és a torna megnyerésével tért haza.

Borítókép: Szécsényi Gergő

Ez volt már a 34. alkalom, amikor Szegeden megrendezték a Kék Mókus kupát. A negyvenöt év feletti kategóriában nyolc csapat indult, akiket két csoportba osztottak, és akik körmérkőzést vívtak egymással. A Maxx-Autó csapatába csupa olyan labdarúgók szerepeltek, akik a korábbi években meghatározó játékosai voltak Kiskunfélegyházának, Kunszállásnak és Kecskemétnek. Persze az ellenfelek között is akadtak olyanok, akik NB-s meccseken mutatták meg több évvel ezelőtti labdarúgótudásukat. A csoportkörben a Maxx-Autó az Eurosweet, a Reneszánsz valamint a Vár söröző csapatával találkozott és veretlenül jutott az elődöntőbe.

A mások csoportban az Amnézia megelőzte a Vojvodinát, így a Maxx-Autó velük találkozott az elődöntőben. Gólgazdag mérkőzésen derült ki az, hogy ki fog a döntőbe kerülni. A játék alapján ez a Maxx-Autónak sikerült.

Maxx Autó – RET Vojvodina: 6–4 (1–2)

Maxx Autó: Németh Viktor – Keresztesi Zoltán, Koncz Zsolt, Tököli Attila, Kádár Tamás, Lapsánszki Tamás, Szabó Attila, Zs. Juhász István, Valkovics Gábor, Némedi Norbert, Bertus Henrik.
Csapatvezető: Keresztesi Zoltán.

RET Vojvodina: Horváth Róbert – Bány Tamás, Buknicz Zoltán, Csanádi István, Gabnai Győző, György Béla, Maróti Sándor, Papp Róbert, Major László, Süli László, Sodics Szinisa, Szabó Zsolt, Tóth Albert, Szebehelyi Károly, Tóth Attila.
Csapatvezető: Horváth Róbert.

Gólszerzők: Zs. Juhász, Tököli, Koncz Zs. (2), Bertus, Kádár T., ill. Bány, Buknicz, Maróti S., Szabó Zs.

A másik mérkőzésen a döntőbe jutásért az Amnézia – Eurosweet meccs, a rendes játékidőben 2–2-es döntetlenre végződött, így kilencméteresek következtek, amiben az Eurosweet bizonyult jobbnak és jutott a döntőbe. Ez pedig azt jelentette, hogy a Maxx-Autóval versenyeznek a kupa elnyerésért. 

A döntőben változatos mérkőzést vívott egymással a két csapat. A Maxx-Autó szerezte meg a vezetést, de az ellenfél egyenlített, sőt, a vezetést is megszerezte. Ezt azonban még az első félidőben sikerült egalizálnia a Bács-Kiskun vármegyei gárdának. A második játékrészben ismét az Eurosweett szerezte meg az előnyt, de ez kevésnek bizonyult, mert erre két Maxx-Autó-s válasz érkezett. Ez pedig azt jelentette, hogy a Bács-Kiskun vármegyei csapat lett a torna győztese.

Maxx Autó–Eurosweet: 4–3 (2–2) 

Maxx Autó: Németh Viktor – Keresztesi Zoltán, Koncz Zsolt, Tököli Attila, Kádár Tamás, Lapsánszki Tamás, Szabó Attila, Zs. Juhász István, Valkovics Gábor, Némedi Norbert, Bertus Henrik.
Csapatvezető: Keresztesi Zoltán.

Eurosweet: Milos Andrics – Milente Sztevanovics, Dejan Sztanojev, Alekszandar Lisak, Szinisa Todorovics, Tripolszki István, Nagypál Tibor, Tanács Attila, Mladen Szimendics, Cseri Zoltán, Kerekes Zsombor, Igor Bogdanovics.
Csapatvezető: Cseri Zoltán.

Gólszerzők: Tököli, Koncz Zs., Némedi N., Bertus, ill. Todorovics, Bogdanovics (2).
             

Kövessen minket a Facebookon is!