Helyi hírek 2024. január 10. 12:00

Belvízhelyzet Bács-Kiskunban

Belvízhelyzet Bács-Kiskunban
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti sarka, valamint Bács-Kiskun dunamenti sávja Magyarország belvízzel leginkább veszélyeztetett térsége. A tavalyi novembernél-decembernél csapadékosabb év vége nem volt az utóbbi évtizedekben, emiatt is alakulhattak ki belvízfoltok. Az utóbbi évek aszályai azonban annyira kiszárították a talajt, hogy a mostani csapadékbőség sem tudta pótolni a hiányt. A vármegyei önkormányzat belvízzel kapcsolatos kérdéseire az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság válaszolt.

Borítókép: Országos Vízügyi Főigazgatóság

Az igazgatóság területén hány hektár áll vízben?

A felmérések szerint a magas dunai vízszinteknek és a lehullott csapadékmennyiségeknek megfelelően az igazgatóság működési területén több helyen kialakult belvízfolt, mintegy 3 000 hektáron. A vízborítások jelentős része mélyfekvésű rét, legelő területeken jelent meg, de szántóföldeken is észlelhető. Az észlelt vízborítások mérete folyamatosan változik, az elmúlt napokban tapasztalt enyhébb időjárásnak, a Duna apadásának és a szélnek köszönhetően csökkenés figyelhető meg.

Kellett-e és milyen jellegű védekezést elrendelni?

A magas dunai vízszintek miatt megszűnt a Duna folyamba torkolló csatornákból történő gravitációs vízkivezetésének lehetősége. A működési területen összegyülekezett, csatornákon lefolyó víz Dunába történő levezetése érdekében szükségessé vált a dunai, torkolati szivattyútelepeken védelmi fokozat elrendelése, a vízszivattyús üzem segítségével történő átemelése. Kunszentmiklóson, a belterületi szakasz mentesítése érdekében a település szivattyútelepén szintén védelmi fokozatot rendeltek el (és a napokban már meg is szüntették). A csatornákon történő vízkivezetést követően a lehetőségeknek megfelelő vízvisszatartás a cél az esetlegesen fellépő száraz időszakra felkészülve.

Mi várható a következő napokban?

A Duna apadásával a betorkolló csatornák gravitációs vízkivezetési lehetősége helyreáll. Az apadás mértékének megfelelően a védelmi készültségeket fokozatosan visszavonják a szivattyútelepeken.

Éveken át az aszály jelent komoly problémát, a mostani belvizes helyzet mennyiben javítja, javítja-e a talaj vízzel telítettségét?

A mögöttünk álló időszak az igazgatós területén kiemelten csapadékosnak bizonyult: novemberben 110 mm, decemberben 85 mm csapadék esett, ami mindkét hónapban az átlagos csapadékmennyiség mintegy kétszeresének felel meg. A kiadós esőzések hatására a talaj felső rétegeiben tározott vízkészlet jelentősen megnövekedett: a felszíntől számított 1 m vastagságú talajrétegben a talajvízzel való telítettsége mintegy 100%-os. A sekély víztükrű (átlagosan 6-7 m talpmélységű) talajvízszint-figyelő kutakban a működési terület északi és középső részén átlagosan 50 cm-t, a déli területeken átlagosan 30 cm-t emelkedett a talajvíz szintje. A mély talajvíztükörrel rendelkező területeken (az Illancs területén, valamint Kerekegyháza és Lajosmizse térségében) a felszínre hulló csapadék jellemzően még nem érte el a talajvíz szintjét, így ott a talajvízjárás továbbra is stagnálást mutat  olvasható a vármegyei önkormányzat oldalán.
                          

Kövessen minket a Facebookon is!