Helyi hírek 2024. január 12. 08:00

Versenyekkel teli évvége a PG-ben

Versenyekkel teli évvége a PG-ben
Több saját rendezésű versenyt tartanak évről-évre a Szent Benedek PG falai között – tudtuk meg Rokolya Csabától, az iskola igazgatójától. Tavaly év végén mindhárom eseményüket sikeresen megszervezték, az eredményekről tájékoztatta portálunkat az igazgató.

Borítókép: Görög Anita

2023. december 6-án angol nyelvi versenyt szerveztek az általános iskolák 7-8. osztályos diákjai számára, amelyen 22 csapat jelent meg vidékről, és városunk iskoláiból.

Az eredmények:

1. helyezést ért el a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola Giljon Gergely, Kiss-Lőrincz Hunor és Kordás Dániel összeállítású csapata. Felkészítő: Jellinekné Tanács Tímea.

2. helyen a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskolából a Ficsórné Szabó Ildikó tanárnő által felkészített csapat végzett. Tagjai: Francia Villő, Perlaki Máté, Samu Lotár.

3. helyezésért járó díjat a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola csapata vihette el, amelynek tagjai: Szabó Benedek, Szabó Vilmos és Frittmann Zsombor voltak. Felkészítő: Csikós Szilvia.

2023. november 21-én informatika versenyt rendeztek az általános iskolák 7-8.osztályos tanulói számára. A versenyre 29 diák jelentkezett, 6 iskolából.

Az eredmények:

1. helyezett Szabó Benedek lett a Kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvodából,

2. helyezett Nagy Tamás, a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolából,

3. helyen Vincze Bálint a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola tanulója végzett.

2023. november 23-án rekordszámú – összesen 72, 7. illetve 8. osztályos diákot látott vendégül az iskola a német nyelvi versenyen. A jó hangulatú megmérettetést a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola csapata nyerte, Göbölös Adrienn, Sveda Nina és Szabó Zsófia részvételével. Felkészítő tanáruk Fuszenecker Bernadett volt.

A második helyezést a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar–Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói szerezték meg a Homoki Tímea, Papp Gréta, Torday Szabolcs összetételű csapattal.

A harmadik helyezésért járó díjat is a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar–Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói vihették haza, Marton Ádám, Valkó Róza és Náhoczki Anna személyében. Őket Nádasdiné Kovács Mária és Törőcsik Erzsébet tanárnők készítették fel a versenyre.

November 30-án, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégiumban rendezték meg a már hagyományos Agycsavaró versenyt, amelyen a 8. osztályos tanulók mérhették össze matematikai tudásukat.

Az eredmények:

I. helyezett: a „XORzók” csapata: Csaplár Károly, Nagy Tamás és Zrínyi Máté. Felkészítő tanár: Nagy Mihály (Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola).

II. helyezett: a „Pitagyrosok” csapata: Csanádi Barnabás, Cseh Róbert, Vincze Bálint. Felkészítő tanár: Varga-Pécsi Diána (Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola).

III. helyezett: „Petőfiszállás” csapata: Dósa Máté, Gajdácsi Bence, Tajti Márkó. Felkészítő tanár: Kisné Terecskei Tünde (Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola).

Z. A.
           

Kövessen minket a Facebookon is!