Mikulásoztak a nagycsaládosok
Kicsit megkésve, de megérkezett a Mikulás a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületéhez. A Szakmaközi Művelődési Házban tartott programokat megelőzte egy közös mozizás, 250 fő részvételével:
– A kedvezményes mozijegy árát még megfeleztük, ez már az ajándék része – mondta Tarnóczki Sándorné, az egyesület vezetője. – Itt pedig a Mikulás majd 143 csomagot fog kiosztani, és készültünk még kétszer 50 családi csomaggal is, azért dupla, mert egybe nem fért bele az a sok ajándék, amit a több éve bejáratott kapcsolatok révén adományoztak a nagycsaládosok számára.
A nagyterem zsúfolásig megtelt, a szomszédos helyiségben babaszobát rendeztek be a legkisebbek számára, egy harmadikban ruha-turka működött, s a legvállalkozóbb kedvű vendégek a negyedik helyiségben szlalom-pályán próbálhatták ki a részeg- és a drogszemüveget.
A nagycsaládosokat Balla László alpolgármester is köszöntötte, majd meghívta a gyerekeket a könyvtár mögött hamarosan nyíló jégpályára.
– Mozgalmas évet hagyunk magunk mögött – számolt be a Félegyházi Közlönynek Tarnóczkiné Tünde –, számos programmal, rendezvénnyel, és nem utolsósorban sok segítséggel.
Majdnem minden hónapra jutott egy vonatos kirándulás, de ezek mellett is széles a paletta. A Luca napra eső Mikulás-ünnepségen – a 3D-s film megtekintése után – kézműveskedéssel, süteményekkel várták a nagycsaládosokat, majd a Profi-L Bábcsoport bemutatta Bélát, a kecskét. Végül megérkezett a Mikulás.
tli