Helyi hírek 2024. január 19. 11:30

Sajtótájékoztatón ismertették a 250 éves évforduló eseményeit

Képgaléria
Sajtótájékoztatón ismertették a 250 éves évforduló eseményeit
Kiskunfélegyháza 2024-ben ünnepli várossá nyilvánításának 250. évfordulóját. Mária Terézia királynő 1774-ben adományozta azt a mezővárosi oklevelet, amely elindította a települést a fejlődés útján. A jubileumi évben számos ünnepi programot tervez az önkormányzat, a kulturális intézmények, civil szervezetek. Az eseménysorozat nyitó rendezvényének reggelén, január 19-én, sajtótájékoztatóra került sor a polgármesteri hivatalban.

Az eseményen Csányi József polgármester köszöntötte a sajtó képviselőit, majd levetítették az évfordulós eseményre készült videofilmet. Az alkotást a Petőfi Moziban is láthatják a nézők a mozifilmek előtt, sőt, közösségi oldalakon és a videómegosztó oldalakon is elérhető lesz. Az operatőr Gajdics Dávid volt, a film főszereplői Fülöp Tímea és Kovács Tamás színészek, a többi szereplő kiskunfélegyházi.

A polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy véleménye szerint mi, akik ma itt élhetünk Kiskunfélegyházán, nagyon szerencsések vagyunk. Együtt ünnepelhetjük városunk negyed évezredes évfordulóját, amely alkalomból számos programmal készülnek. 

– Szeretnénk, ha méltóképpen emlékeznénk meg erről az évről, hiszen nagyon ritka azon alkalmak száma, amikor egy város 250 év elteltével el tudja mondani, hogy előrébb jutott, fejlődőképes volt és az emberek szeretnek itt élni. A programsorozat kezdete január 19. A videóval, amit a városról készítettünk,  egyértelműen Félegyháza népszerűsítését tűztünk ki célul. Szeretnénk, ha mások is megismernék ezt a csodálatos alföldi települést, és meglátnák azokat a szépségeket, amit mi nap mint nap láthatunk. Az ember hajlamos arra, hogy amit mindig lát, azt megszokja, és azt gondolja, hogy evidens, hogy ebben a szerencsében részesülhet. Mindezek mellett nyitott szemmel kell járnunk és meglátnunk újra és újra ezt a szépséget. A videó ezt hivatott megadni: felfedezzük a város szépségeit. A film készítése közben olyan szakemberekkel dolgoztunk együtt, akik egy szerelmi történet köré építették fel városunk csodáit, látképét, rendezvényeit. A mondanivalója szerint érdemes ebbe a városba megérkezni és érdemes ebben a városban egy életet leélni. A rendezvénysorozat nyitóeseménye ma 17 órakor lesz a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol Görög Anita fotográfus kiállításmegnyitójára kerül sor, A szép Félegyháza címmel. A tárlat fotói hamarosan egy képeskönyvben láthatók majd, amit szintén az évfordulóra készítettek – fogalmazott.

A polgármester Görög Anita munkái kapcsán elmondta, hogy képei olyan szemmel mutatják meg ezt a várost nekünk, amire talán nem képes más. 
– Végül úgyis mindannyiunknak meg kell érkeznünk egy helyre, amit otthonunknak nevezhetünk. Nekünk ez Kiskunfélegyháza – zárta beszédét a polgármester, idézve a videóban elhangzottakat.

Görög Anita beszédében elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy a városvezetés döntése alapján képeinek kiállítása lesz az eseménysorozat nyitórendezvénye. Ahogy fogalmazott, életében elérkezett az a pillanat, amikor egy hobbi ki tudott teljesedni hivatássá. Megtudtuk, hogy a képek mögött számos megismételhetetlen pillanat áll, készítésük során rajongva járta a várost minden évszakban és napszakban. A kedvencei a téli felvételek közül kerültek ki, érintetlenül havas tájat fotózni ma már nem mindennapos. Elmondta, hogy a könyv képanyagából került ki a kiállítás anyaga, amelyet több ezer képből választottak ki. 

– Nagyon remélem, hogy ez az egyszerű, letisztult, szerkesztéstől mentes szépség értéket képvisel, főleg egy olyan világban, ahol már nagyon könnyű manipulálni a fotókat. Ezek teljes valójukban, egyszerűségükben mutatják meg a várost – tette hozzá.

Rosta Ferenc kultúráért felelős alpolgármester ismertette, hogy majdnem kétéves munka előzte meg az évfordulós esztendőt. A 250 év tiszteletére logó készült és 10 kiemelt esemény valósul meg idén. Nagy Ferenc grafikusnak köszönhetően egységes arculatot kaptak az eseményekkel kapcsolatos dokumentumok is, és az ő szerkesztése, kreatív munkája köszön vissza a képeskönyv oldalain is. Az alpolgármester büszkeséggel beszélt a könyv keletkezéséről, annak tartalmáról és felhívta a figyelmet a bemutatójára, amire február 2-án kerül sor a városháza dísztermében. Megtudtuk, hogy a programsorozatban félegyháziak, félegyházi kötődésű emberek lesznek a fókuszban. Szoboravatás, gálaműsor, Kiskun Expo, Mórák találkozója, táncszínházi előadás is helyet kap majd az év során.

Az eseménysorozat háziasszonyai Bajzák Andrea, Keresztes Tünde és Vargáné Rácz Judit lesznek.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton 
          

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: 250 éve város Félegyháza