Pengő János is átvehette "Az év vállalkozója"-díjat
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját, ahol a hagyományoknak megfelelően az üzleti élet legrangosabb díjait is átadták. Az rendezvényen elhangzott: a vállalkozók kockázatvállalása és munkája nélkül elképzelhetetlen az ország gazdasági felemelkedése.
A VOSZ immár tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Vállalkozók Napját, amely a hazai üzleti élet legpatinásabb és legrangosabb ünnepi eseményévé vált - jelentette ki köszöntő beszédében Ádám Imre, a szervezet soros elnöke. Hozzátette: az ünnepség alkalmával átadott díjak a hazai üzleti élet legelismertebb kitüntetései közé tartoznak, amelyeket a VOSZ az ország legnagyobb munkaadói szervezeteként ad át.
Az eseményen Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatója felkonferálta az esemény díjazottait. A kitüntetésben részesülők a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, a Magyar Gazdaságért Díjat, Miniszteri Elismerő Oklevelet, valamint a VOSZ által adományozott Év Vállalkozója díját vehették át.
Az esemény záróbeszédét Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke tartotta. „Magyarországon nagyjából 150 ezer érdemi vállalkozó van, közülük minden kétezredik kapott díjat” - érzékeltette a díjak rangját. Hozzátette: a vállalkozás minden nap mérkőzés, a vállalkozó minden nap kockáztat, minden nap bukhat, vagy előreléphet. „A bajnokot nem lehet kinevezni, az mindennapos versenyben mérettetik meg” - fogalmazott.
„Az ország, a társadalom felemelkedése anyagi alapokon nyugszik, ennek megteremtésében kulcsszerepet játszanak a vállalkozások” - tette hozzá Demján Sándor, aki végezetül kellemes karácsonyt és eredményekben gazdag új évet kívánt a megjelenteknek.