Az utolsó mérkőzés…
A rossz hír gyorsan végigfutott a városon.
Miután e sorok íróját szeretetteljes kollegiális viszony és barátság fűzte Nagy Ferenc tanár úrhoz, nagyon nehezen születtek meg az alábbi búcsúsorok nemzedékek „Nagyferójáról”, ahogy diákjai szeretettel nevezték.
Miért is olyan nehéz írni róla? Mert nevének kimondásakor ömlenek a hozzá kötődő emlékképek, amelyek közül nem könnyű kiválasztani bármelyiket is.
Nagy Ferenc tanár úr nevét nemcsak a félegyházi sportberkekben ismerték, de országosan is kivívta a tiszteletet, amikor tanulóival diákolimpiai bajnokságokat nyertek, úgy a női futball, mint a szellemi diákolimpia kategóriában, vagy épp atlétikában.
Drága Barátom!
Engedd meg, hogy egy kissé személyesebb hangvételre váltsak, már csak a tisztelet és a barátság jogán is.
Mint volt igazgatód, rendkívül büszke voltam leány focicsapatodra, amikor meghallottam, mit mondtak a diákolimpia edzői a sorsolások előtt: „Csak Félegyházát kerüljük el!”
Kétszer állhattatok fel a dobogó legfelső fokára, emellett az országos Pepsi Sulifoci Kupát is megnyertétek, jutalmul utazhattatok Torinóba, a Juventus mérkőzésére.
Lett egy Aranycsapatod.
Apropó Olaszország! Neked köszönheti a város és iskolád, hogy kiépítetted a szoros sportkapcsolatot a Vellai Dynamoval, hogy megismerkedhettünk a nagyszerű olasz barátainkkal, Don Lorissal, Gigivel, Sergioval és a többiekkel. Egy életre szóló élményt kaptak diákjaink az ottani kirándulások alkalmával, amikor megismerhettük Feltret, Vellait, eljutottunk a Dolomitokba. Szóval tolulnak az emlékek.
Városunkba te hoztad be a női focit. Nagypályást, kispályást egyaránt. A csapattagok tűzbe mentek érted. Tanítványaid közül többen lettek válogatottak, sőt, egyikük Olaszország futsalbajnoka címmel is büszkélkedik. Lett volna okod dicsekvésre, önelégültségre, de te mindig megmaradtál olyannak, szerény testnevelő tanárnak, akit megismertem, amikor beléptél gimnáziumunk kapuján. Az elért sikereidről csak kedvesen huncut mosolyod és a szemedben lévő csillogás árulkodott.
A rólad szóló írásokban nem kerülhetjük ki egy másik, hasonlóan sikeres területen elért eredményeidet. Igen, ez a szellemi diákolimpiákon elért hosszú évek sikerei. A mórások állandó szereplői voltak az országos döntőknek. Persze könnyű volt, mondhatná a laikus a te sporttörténeti tudásoddal, amelyet birtokoltál. Sokszor fordultunk hozzád – mi is, mások is – ha elbizonytalanodtunk egy-egy sporttéma kapcsán.
Drága Barátom!
Annyi, de annyi gyönyörű emlék, közös élmény hullott ránk, barátaidra, ismerőseidre, tanítványaidra, hogy alakod, egyéniséged hosszú-hosszú időre elfoglalja helyét emlékezetünkben. Beírtad neved a város kiemelkedő testnevelői közé, szakmailag következetes, mindig jóra törekvő egyéniségeddel, példás családi életeddel, s lettél a Móra Ferenc Gimnázium Örökös Tanára.
Bár ezt a mérkőzést elveszítetted, mégis elmondhatod Pál apostollal, hogy „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam, készen vár rám az örök élet koszorúja.”
A Teremtő 70 esztendőt engedett Nagy Ferenc tanár úrnak e Földi létben. Talán lett volna még néhány feladat számára. A két gyönyörű unoka, aki még várja a papa történeteit, meg kellett volna írni a Félegyházi sport történetének második részét, az Aranycsapat történetét, és örülni fia és lányai szakmai sikereinek, feleleveníteni a régi, szép emlékeket forró nyári napokon, a Pub teraszán.
Drága Barátom nyugodj békében, az Isten áldjon meg!
Rosta Ferenc
A Móra Ferenc Gimnázium nyugalmazott igazgatója
