Erzsike néni, a legidősebb félegyházi
Juhász Istvánné Erzsike néni 1919. április 25-én, Kiskunfélegyházán született, és manapság a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Csanyi úti telephelyén él. Itt kerestük fel mi is, hogy az idáig vezető útról beszélgessünk a szépkorú asszonnyal, aki családjára a legbüszkébb: öt unokája, kilenc dédunokája és négy ükunokája van.
Mint megtudtuk, négyen voltak testvérek, de már csak ő él. Édesapja földműves gazdálkodó volt, édesanyja a háztartást vezette, nevelte a gyerekeket. Közben besegített férjének a gazdaságban. Nem voltak gazdagok, de szerető családban nőtt fel, rendszeresen jártak templomba. Erzsike néni hat elemi iskolát végzett. Fiútestvérei már fiatalon cselédként dolgoztak. Erzsike néni is 12 évesen elszegődött cselédnek, a fizetségből tudott ruházkodni. Dolgozott Poór Péteréknél, a Tarjányi patikusnál és Glancéknál, akiknek vaskereskedésük volt a főutcán. Minden munkahelyén megbecsülték a munkáját.
– 17 évesen találkoztam először a férjemmel, aki cipészsegédként dolgozott. Egy pillantás elég volt ahhoz, hogy az örök szerelmünk megpecsételődjön. István három évig udvarolt nekem, majd 20 éves voltam, amikor összeházasodtunk – mosolyodott el az idős hölgy, aki további részleteket árult el közös életükről. Elmondta, az esküvő után hitvese szüleihez költöztek a Gábor Áron utcába. Férje nem engedte tovább dolgozni, ezért otthon vezette a háztartást. Közben István hét munkatársával együtt Kiskunfélegyházán megalapította a Cipész Termelőipari Szövetkezetet, innen ment nyugdíjba.
Férje nagyon jó ember volt, anyósát és apósát is szerette és a szüleit is rendszeresen látogatta. Erzsike néni testvéreivel is gyakran összejártak. Férje szüleit halálukig ápolta. 1940-ben megszületett fiuk, István, 1942-ben pedig lányuk, Mária. Kiegyensúlyozott, csendes életet éltek. A gyerekek az általános iskola elvégzése után a Móra Ferenc Gimnáziumban érettségiztek. Erzsike néniék szerény, de szeretetteljes környezetben nevelték gyermekeiket, mindent megtettek azért, hogy tanulhassanak. Fiuk Szegeden egyetemi, lányuk Budapesten főiskolai diplomát szerzett. Erzsike néni nagyon büszke arra, hogy sikerült diplomát adni a gyermekeik kezébe. István fiuk 1962-ben megnősült, három gyerekük született: Nauzika, Árpád és Károly. Nyugdíjba vonulásáig az egykori alma materének, a Móra Ferenc Gimnáziumnak volt elismert pedagógusa. Mária 1962-ben ment férjhez, a Habselyem gyárban főkönyvelőként dolgozott. Két gyermekük született: Andrea és Zoltán. Mindannyian együtt laktak Erzsike néniékkel a Gábor Áron utcában. Ez hatalmas öröm volt a szülőknek, mert amellett, hogy a fiatalok besegítettek a ház körüli teendőkbe, Erzsike néniék kiélvezhették a nagyszülőséget.
1975-ben meghalt a férje, közben az unokák felnőttek, és a lányáék is elköltöztek, így egyedül maradt a Gábor Áron utcai házban. Családja gyakran látogatta, és a szomszédokkal is jó viszonyt ápolt. Ameddig ereje és egészsége bírta, eljárt nyáron idénymunkákba besegíteni. 2011-ben megromlott egészségi állapota miatt költözött be az idősek otthonába. Gondozói azt mondták, nagyon hamar beilleszkedett, jól érzi magát. A többi lakó is szeretettel fordul felé. Ideje nagy részében már ágyban fekszik és alszik, de olykor még a bingóversenyekre kiviteti magát a társalkodó helyiségbe. Jó étvágya van, a banán a kedvenc gyümölcse.
Fotó: közös pillanat fiával, Istvánnal a 104. évfordulón
Az elmondottakat fia, István egészítette ki néhány gondolattal: – Az anyukám világ életében nagyon aktív életet élt. Mindenben számíthatott rá a család. Gyakran segédkezett a családi disznóvágások alkalmával, illetve sokszor vásárolt bárányt, aminek a húsát eladta a szomszédok között, a bőréből meg bekecset készíttetett számunkra. Még szobafestést és meszelést is vállalt. Alkalmanként átjárt Kecskemétre és Nagykőrösre, a konzervgyárba, ahol azért nem kedvelték túlságosan a munkatársai, mert olyan precízen és gyorsan dolgozott, hogy hozzá mérték a többiekkel szembeni elvárásokat. Olyan ügyesen kötött, hogy másfél óra alatt elkészült egy ötujjas kesztyűvel. Mikor egyetemista voltam, a szobatársam olykor megkért, hogy köttessek neki egy-egy pulóvert. Természetesen anyukám szívesen teljesítette a kérést. Ezen felül gomblyukakat varrt megrendelésre. Nagyon jó kereskedő volt: az utcából hozzá hordták a terményeket, mert biztosak voltak benne, hogy legalább dupla áron el tudja adni. A húga retket termesztett a galambosi tanyájukon, neki is besegített az értékesítésben. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen idősen még él az édesanyám és korát meghazudtoló állapotban van. Szerintem hosszú életének a titka, hogy rengeteget és sokfélét dolgozott, az örömét és bánatát pedig a dalokban élte meg. Nagyon szép hangja volt. Nekünk is sokat énekelt – zárta gondolatait a városszerte elismert pedagógus.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
