Helyi hírek 2024. január 26. 12:00

Földrajzi szabadegyetem – Megmásztam a „gyilkos hegyet”

Képgaléria
Földrajzi szabadegyetem – Megmásztam a „gyilkos hegyet”
Teltházas közönséget vonzott a Földrajzi szabadegyetem idei első, január 25-ei előadása, ahol Varga Csaba hegymászó tartott élménybeszámolót a Nanga Parbat hegycsúcsának megmászásáról. A tavaly június 6-a és július 7-e közötti expedícióról még egy körülbelül fél órás videóösszeállítást is megnézhettek a jelenlévők. Ebben a hegymászó a saját maga által készített felvételeket vágta össze, ahogyan embert próbáló körülmények között meghódítja a 8125 méteres csúcsot.

A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban rendezett esemény elején Bense Zoltán hegymászó, pedagógus röviden így mutatta be vendégét:
– Varga Csaba Belényesen született és érettségizett, majd a kolozsvári egyetemen építőmérnöki diplomát szerzett. Példaképei Józef Jerzy Kukuczka és Erőss Zsolt hegymászók, majd Csaba vette át a szót tőle és örömét fejezte ki, hogy városunkban tarthat előadást.

Csaba elmondta, a Nanga Parbatot azért becézik, „gyilkos hegynek”, mert az 1930-as években nagyon sok német és osztrák hegymászó próbálta megmászni, de több próbálkozás tragédiával végződött. Az ő expedíciójának kezdetét is beárnyékolta a szomorúság: nem sokkal az indulása előtt két jóbarátját, mászótársát is elveszítette. Győrffy Ákos áprilisban egy olaszországi túrája során tűnt el, Suhajda Szilárd pedig májusban Himaláján szenvedett végzetes balesetet.

Csabának több 8000 méter fölötti hódítása volt már. Külön érdekesség, hogy oxigénpalack nélkül tette meg a távokat, és ő volt az első magyar, aki hivatalosan, engedéllyel mászott fel a világ kilencedik legmagasabb pontjára, a Pakisztánban található Nanga Parbatra. A hegymászó két sikeres akklimatizációs próba után június 29-én, helyi idő szerint hajnali öt órakor vágott neki az alaptáborból a Nanga Parbat 8125 méter magas hegycsúcsának, amit július 2-án, 17 órás menetelés után a délutáni órákban ért el. Elmesélte, nagyon erős szélbe érkezett és körülbelül 10-15 percet töltött odafent, majd indult is vissza a legközelebbi, négyes számú alaptáborba, onnan pedig néhány órás pihenést követően a hármas számúba. Elmondása szerint fizikálisan és mentálisan is teljesen kimerítette a túra, azonban hatalmas öröm volt számára, hogy teljesítette régi nagy álmát. Július 7-én ért haza Budapestre, ahol rokonok, barátok és a média képviselői várták.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton
     

Kövessen minket a Facebookon is!