Helyi hírek 2024. február 6. 08:00

Kalandtúrán idézhették fel a párok miért is szerettek egymásba

Kalandtúrán idézhették fel a párok miért is szerettek egymásba
Szerelmi kalandtúrát rendezett a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ a Házasság hete programsorozat keretében, február 3-án. A résztvevő párok a város öt nevezetes helyszínén oldottak meg játékos feladatokat, miközben újraélhették szerelmi történetüket. Almási Emerencia, az intézmény munkatársa számolt be lapunknak az esemény sikeréről és részleteiről.

Borítókép: Shutterstock

– Harmadszorra szerveztük meg a Házasság hete programsorozat részeként a szerelmi kalandtúrát. 16 pár vett részt az öt állomást (Petőfi-tér, Sarlós Boldogasszony Templom, Móra-tér, Nepomuki Szent János-tér, Móra Ferenc Művelődési Központ) érintő belvárosi sétán. Minden helyszínen egy feladatot kellett megoldaniuk, amit nagyon élveztek. Az utolsó állomáson, a művelődési központban arra kértük a résztvevőket, hogy készítsenek útjuk során közös fotót, amit kinyomtattunk és egy általuk választott keretbe helyeztünk. Aki szerette volna, az díszíthette is a képkeretet. Az esemény végén belépőket sorsoltunk ki Pál Feri atya és a Bugaci Tanyaszínház előadásaira. Úgy gondolom, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, és jövőre is hasonló programokkal szeretnénk kedveskedni a félegyháziaknak – számolt be a szervező intézmény munkatársa.

A Házasság hete programsorozat keretében még számos esemény várja a párokat Kiskunfélegyházán:

Február 3-24
.
Házasságra előkészítő jegyes oktatás, meghívott előadókkal – További információ a Szent István Templom plébániáján kérhető

Február 11-én, vasárnap minden szentmise alkalmával
Házaspárok megáldása
Helyszín: Szent István Templom és a Sarlós Boldogasszony Templom, illetve a Kalmár-kápolnában 16 órakor

Február 14., szerda 18 óra
Moziklub – Ida regénye magyar romantikus film vetítése
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

Február 14., szerda 17:30
Derűvel és önbizalommal a mindennapokban
Előadó: dr. Domján Mihály pszichológus
A program a POZITÍV TÉR – életmód és siker közösség című új előadás-sorozat keretében valósul meg, amelynek házigazdája Wolnerné Vidéki Szilvia életviteli fejlesztő/coach. Az esemény belépődíjhoz kötött (1500 Ft/fő), amelyet az előadás előtti fél órában vásárolhatnak meg a helyszínen.
Helyszín: Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár

Február 15., csütörtök 18 óra
Pál Feri atya – Hogyan őrizzük meg az életkedvünket? – A kiégés elkerülése című előadása
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

Február 16., péntek 17 óra
A csend színei – Horváth Ildikó festőművész önálló kiállításának megnyitója. A tárlatot megnyitja: dr. Karancsi Zoltán, egyetemi docens
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

Február 16., péntek 17 óra
Házaspárok keresztútja
Helyszín: Sarlós Boldogasszony Templom

Február 11-17.
Szívünket adjuk – Ha a szívecskével jelölt romantikus könyvekből válogatnak az olvasók, a kölcsönzéskor ajándék könyvjelzőt kapnak.
Szélesvásznú szerelem – Keresse kedvenc regényét filmen is! Romantikus regényekés filmadaptációk kínálója.
Helyszín: Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár

További információk a rendezvényekről az alábbi telefonszámon kérhetők: 76/466-843 – Móra Ferenc Művelődési Központ
76/461-429 – Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár

V. B.
           

Kövessen minket a Facebookon is!