Szavalóversenyt rendeztek alsósoknak Móra Ferenc műveiből
– Az elmúlt napokban Móra Ferenc, a neves magyar író, költő, muzeológus halálának 90. évfordulójára emlékeztünk. Ez alkalomból szavalóversenyt hirdettünk meg a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár közös szervezésében a város általános iskoláinak alsó tagozatos diákjai részére. Az esemény célja, hogy a gyerekek megismerjék Móra Ferenc életművét és különféle alkotásait. A résztvevők a Sétálni megy Panka című kötet és az író alsó tagozatos tankönyvekben szereplő gyermekversei közül választhattak. A felhívásra helyi és a környék iskoláiból jelentkeztek. A nyertesek Kis Virág keramikus által készített körtemuzsikát, Móra-CD-t, Móra-képeslapot és Móra-noteszt vehettek át az oklevélen, illetve az emléklapon kívül.
A győztesek listája:
Első helyezett: Horváth Zoltán, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 4.b osztályos tanulója (felkészítője: Gácsi Bernadett). A vers címe: A gavallér zsiráf.,
Második helyezett: Kővágó Tamara, a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 4.a osztályos tanulója (felkészítője: Somodi Ida). A vers címe: A didergő király.
Harmadik helyezett: Bálint Sára, a Platán Utcai Általános Iskola 4. b osztályos tanulója (felkészítője: Dr. Bódainé Szekszárdi Éva). A vers címe: A patkó.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton