Helyi hírek 2024. február 17. 12:00

Megnyílt Horváth Ildikó kiskunmajsai festőművész önálló kiállítása

Képgaléria
Megnyílt Horváth Ildikó kiskunmajsai festőművész önálló kiállítása
A csend színei címmel megnyílt Horváth Ildikó kiskunmajsai festőművész, a Kiskunmajsai Egressy Béni AMI igazgatóhelyettesének önálló kiállítása február 16-án a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. A tárlatot dr. Karancsi Zoltán egyetemi docens méltatta, majd a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadását hallgathattuk meg.

Dr. Karancsi Zoltán az alábbi gondolatokat mondta el a művészről: – Míg a zene, egy falhangzó varázslat, a festmény kézzel fogható fizikai valóság. Szerencsére, mindkettő fontos része Horváth Ildikónak, aki kipróbálja magát egy másik művészeti ágban, a képzőművészetben. Ha körbe nézünk, a körülöttünk levő képek azt bizonyítják, hogy Ildikó nem is akárhogyan teszi mind ezt. Ildikó számára az alkotás energia, erő, szenvedély és szabadság. Saját honlapján olvashatjuk, hogy sokszor áll az üres festővászon elé úgy, hogy még nem tudja, mi kerül ki az ecsete alól. Csak azt tudja, hogy festenie kell.

Az alkotás folyamatában mindig fontos szerepet kapott a zene, ami vonalvezetésében, a színhasználatában, a formavilágában tükröződik. Időnként lendületes, kavargó, dinamikus, máskor elsimuló, nyugalmat árasztó elvarázsolt színek és formák alkotják a kompozícióit. Mostanában a meditatív zene segíti megtalálni belső békéjét, amely eredményeként születtek végtelen nyugodtságot árasztó, lelke belső csendjének kivetülő színeivel megformált kompozíciói. Alkotásai leginkább hajnalban születnek. Ez az az időszak, ami számára a legtermékenyebb, amikor a merengés csendjéből inspirálódik. Talán ezért nem látunk nyüzsgő városképeket, vagy tevékeny alakokat képein, mert ő menekül a zajoktól, belső békéjét, lelkének különleges csendje csak színekkel, absztrakt formákkal fejezhető ki.

Képeit nézve leginkább madárnak képzelhetjük magunkat, ahogyan letekintünk az alattunk elsuhanó színpompás világra, vagy éppen az univerzum végtelenjében találjuk magunkat. Ildikó célja, hogy az alkotásokból áradó pozitív kisugárzás-hatással legyen az emberekre, hogy észrevegyük, milyen nagy ajándék az, hogy részesei lehetünk ennek a gyönyörű világnak.

Induljunk hát el egy meditatív utazásra Horváth Ildikó képeinek segítségével, csodálkozzunk rá a látható világ szépségeire és mindeközben, hagyjuk gondolatainkat szabadon szárnyalni.

A tárlat március 8-áig látogatható.

V. B.
                     

Kövessen minket a Facebookon is!