Sport 2024. február 17. 18:00

Dr. Varga Béla Emlékverseny, harmadik alkalommal városunkban

Képgaléria
Dr. Varga Béla Emlékverseny, harmadik alkalommal városunkban
Harmadik alkalommal rendezték meg városunkban a dr. Varga Béla Emlékversenyt a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban február 17-én, szombaton. Az esemény az U20-as szabadfogású és női birkózó válogató, valamint gyermekgála is volt egyben.

A megnyitón megjelent dr. Ozsváth Gyuláné, dr. Varga Béla lánya és unokája, Radanovits Lilla, Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester, Szamosi Endre önkormányzati képviselő, városunk sportreferense, a Magyar Birkózószövetség képviseletében Lőrincz Tamás, a Kozma István Birkózóakadémia szakmai igazgatója, négyszeres Európa-bajnok, világbajnok, valamint a tokiói olimpia aranyérmese, dr. Réczi László, olimpiai, világ és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó, 1977 világbajnoka, Besze László, a kiskunfélegyházi birkózóélet kiemelkedő edzője, Lőrincz-Szabó Emese,  2009 Európa-bajnoki ezüstérmese egyetemi és főiskolai világbajnoki bronzérmes birkózó, Bácsi Péter, kétszeres világ- és Európa-bajnok, valamint Kismóni Móricz, a verseny elnöke.

A megnyitón Hideg János László, az esemény házigazdája dr. Varga Bélára emlékezett: – Dr. Varga Béla 1888. június 2-án született városunkban. A magyar birkózás hőskorának egyik legmeghatározóbb alakja, akinek példája és szakmai segítsége révén indult el Félegyházán is a birkózósport több mint 100 évvel ezelőtt. Dr. Varga Béla világ- és Európa-bajnok, nyolcszoros magyar bajnok, olimpiai bronzérmes birkózónk volt, kiváló sebészorvosként is praktizált. A birkózószőnyeghez nem tudott hűtlen lenni. Ha csak ideje engedte, elment az edzésekre, mezbe öltözött, oktatta a fiatalokat, akik közül többen Európa-bajnokságot nyertek, kilencen a magyar bajnoki címig vitték, hárman pedig – Keresztes Lajos, Lőrincz Márton és Zombori Ödön – olimpiai bajnoksággal hálálták meg mesterük fáradozását. 1936-ban a berlini olimpia magyar birkózócsapatát ő vezette szövetségi kapitányként, ahol versenyzőink három bajnoki címet is szereztek. Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Szabó József, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület edzője lapunknak elmondta, hogy dr. Varga Béla forradalmasította az egész magyar birkózást. Ő, mivel orvos volt, így az anatómiát nagyon jól ismerte, mérnök barátjával kezdték el a régebbi statikus birkózást dinamikusabbá tenni. Ezzel a módszerrel nagy sikereket értek el a magyar sportolók. Kiskunfélegyháza első olimpikonja, dr. Varga Béla emlékét szeretnék ápolni a verseny szervezésével, külön öröm számukra, hogy a névadó lánya és unokája is ellátogatott a versenyre. Az edző hangsúlyozta, hogy nagy jelentősége van a versenynek, ahová az ország minden tájáról, de határon túlról is érkeztek sportolók, hiszen a 17-20 éves korosztálynak Európa- és világbajnokságot is szerveznek, és ez a megmérettetés tulajdonképpen az első állomás az idei világversenyek előtt a női és a szabadfogású mezőnyben. Mindemellett a félegyházi 7 és 9 évesek közül néhányan kaptak versenyzési lehetőséget, hogy ők és a családjuk is átérezhessék a versenyzés atmoszféráját. Helyi versenyzők közül a korosztályból sajnos többen betegek vagy sérültek, így az egyesület három sportolója, Biblia Róbert, Páli Éva és Páli Gergő indul, ők esélyesek a válogatottságra. A kicsik közül nyolc versenyző mutatkozott be a mai napon.

Az eredményekről később számolunk be.

Z. A.
                    

Kövessen minket a Facebookon is!