Helyi hírek 2024. február 21. 10:00

Kapus Béláné volt a Félegyházáról indultak sorozat vendége

Képgaléria
Kapus Béláné volt a Félegyházáról indultak sorozat vendége
A Félegyházáról indultak című helytörténeti beszélgetés vendége Kapus Béláné Lenke, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület örökös elnöke volt, február 20-án, kedden a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az este házigazdájaként ezúttal is dr. Tarjányi József lokálpatriótát, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagját köszöntötték.

A beszélgetés témája a Móra-kutatás, a Móra család volt, azonban előzményként megismerhették a megjelentek Kapus Béláné Lenke életútját. Megtudtuk, hogy Újvidéken született és egyéves korától él Kiskunfélegyházán. Gyermekkorából és elemi iskoláiból több olyan pedagógusról hallhattunk, akik meghatározóak voltak az életében. Megismerhettük gimnáziumi éveinek fontos eseményeit.

– Akkor még nem tudtam, hogy a Móra Ferenc Gimnázium meghatározza az egész életemet – fogalmazott. Belépett a vegyes karba, majd megismerték a megjelentek annak a buszos kirándulásnak a történetét, ahol későbbi férje, Kapus Béla mellett foglalt helyet. És maradt is mellette, majdnem hatvan évig. 1961-ben érettségizett, később földrajz-ének szakon kezdte meg a főiskolai tanulmányait.1963-ban házasságot kötött, majd 1964-ben megszületett első, 1967-ben pedig második leányuk. Jászszentlászlón és Gátéron is tanított, 1967-től kezdett el dolgozni a Móra Ferenc Általános Iskolában.

– Itt másodszor is megpecsételődött az életem, Móra közelébe kerültem és ott is vagyok a mai napig – mondta. Hozzátette: – Az én találkozásom Mórával az 1972-es évhez fűződik. Ekkor volt a Móra szülőház ünnepélyes felújítása, amikor egy olyan élmény ért, ami örökre emlékezetes marad. Ezen az eseményen részt vett Móra Panka, Móra Ferenc lánya és ekkor találkoztam igazából a Móra család egyik tagjával.

1979-ben, az író születésének 100. évfordulóján már a nagyszabású megemlékezés eseményeinek volt főszervezője Kapus Béláné. Balázs Árpádot felkereste és megkérte, hogy egy Móra-verset zenésítsen meg az iskola kórusának részére. Ekkor kapta meg a zeneszerzőtől a Rigó éneke című művet, amit a február 8-i ünnepségen bemutatott a kórus. Az ünnepségen felavatták azt a Móra-portrét is, amely szintén Lenke néni közbenjárására készült, Kovács Ferenc szobrászművész munkájának köszönhetően.

Móra Ferenc ettől kezdve központi szerepet játszott Kapus Béláné életében. Az este folytatásában megismerhettük a Mórák Találkozójának történetét, a családfakutatásokat, a könyvek, kiadványok keletkezésének körülményeit és természetesen már idei terveit is megosztotta a megjelentekkel.  Az egyes állomások között számos levélrészletet és fotót ismerhetett meg a közönség, ami az előadást még közelebbivé, érdekesebbé és színesebbé tette.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
    

Kövessen minket a Facebookon is!