Megemlékeztek a kommunista diktatúrák áldozatairól
Képgaléria
Makra Flóra, a KSzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese Alekszandr Szolzsenyicin, a Gulagot megjárt, Nobel-díjas orosz író szavaival kezdte megemlékező beszédét, majd részletesen kitért a történelmünk egyik embert próbáló időszakára:
„E háromnegyed évszázad legszörnyűbb öröksége a lelkek szétrombolása.”
– A történelem korszakai időről időre kitermelik a maguk diktatúráját, amelynek élén vagy egy személy, vagy egy politikai csoport sajátítja ki a hatalmat. A XX. század is bővelkedett jobb- és baloldali totalitárius (diktatórikus) eszmékben, amelyek több tízmillió börtönviseltet, halottat, testi-lelki megnyomorítottat hagytak maguk után világszerte, Európában és tágabb, szűkebb pátriánkban is.
– Mégis kikre emlékezünk ma? – tette fel a kérdést Makra Flóra.
– Annak a szovjet mintára kiépült rendszernek az áldozataira, névtelenekre és ismertekre, amelyet Rákosi Mátyás, később Kádár János tartott fenn, s arra a Kovács Bélára, akit az FKGP főtitkáraként 1947. február 25-én hurcoltak el a Szovjetunióba. Fogvatartása egyféle szimbóluma a pártállam több évtizedes uralmának és eszköztárának.
A meghurcoltak korántsem végleges számadataiból álljon itt néhány:
Legkevesebb 130 ezer embert deportáltak a Szovjetunióba, a magyar munkatáborokban 25 ezernél több személyt tartottak embertelen körülmények között. A népbíróságok mintegy 27 ezer vádlottat ítéltek el, ezek egy része kirakatper volt. Több száz halálos ítélet született, ezrek voltak éveken át börtönben. A tények makacs dolgok, tudjuk. Mégis nem a számok, hanem a mögöttük húzódó emberi sorsok, felmenőink személyes és családi tragédiája, elbeszélései, megélt, átélt borzalmai és veszteségei által lesz élő történelem a kommunizmus dicstelen rendszere.
Felmerül a kérdés, szükség van-e arra, hogy felidézzük a múlt sötét árnyait. Nem lenne jobb elfelejteni? Történelemtanár vagyok és apai, anyai ágon is érintett család leszármazottja. E két szerepem mondatja velem, hogy ne felejtsünk, mert csak az ismert múltunk által tudunk kötődni a jelenhez.
Nehéz tárgyilagosan beszélni a begyógyult testi sebekről és a maradandó lelki traumákról. De, ha mindez kibeszéletlenül marad, sérül a családi és nemzeti identitásunk, továbbá a mindezt átélt nagyszüleinkhez, dédszüleinkhez, gyökereinkhez leszünk hűtlenek.
Ezek után Makra Flóra a fiatalokhoz szólt.
– Kedves fiatalok! Életkorotokból adódóan nem voltatok tanúi, elszenvedői a diktatúra legsötétebb éveinek. Amíg megtehetitek, forduljatok figyelemmel még élő nagyszüleitek, idős rokonaitok elbeszélései felé, legyenek ők a ti hőseitek, emberi tartásban, lelkierőben, megmaradásban róluk vegyetek példát!
Mert hiszen nekünk, utódoknak oly könnyű azt mondani: én biztos nem árultam volna be a szomszédomat, nem jelentettem volna a rabtársamról, a barátomról nagyobb adag étel, több juttatás fejében. Elítélhetjük-e a megalázkodást, a behódolást, a zsarolásnak engedést? Nincs jogunk vádaskodni, hiszen nem vagyunk szemtanúk, nem éltük át a folyamatos rettegést, a bőrünk alá bekúszó félelmet, a csengőfrászt, a középkori inkvizíciót megszégyenítő kínzásokat az Andrássy út 60. pincéiben, a padlássöprést, a nyomort, a propagandaplakátok hamis, hazug boldogságát. Vagyis mindazt, amit Szolzsenyicin lélekrombolásnak nevezett.
De mégis felemelő, hogy az emberség, a lélek nemessége, az emberi nagyság ezekben a rettenettel teli években mutatkozott meg igazán, így emelve a rabokat, az ártatlanul szenvedőket erkölcsi magasságokba kínzóik fölé.
Faludy György, a XX. század Odüsszeuszaként aposztrofált író-költő szavait hívtam segítségül, aki a recski munkatáborból szabadulván üzeni a megtartó emberségről nekünk is:
„Ha majdnem minden elveszett s nincs örömed, se kenyered,
annyi hatalmad és jogod
mindig marad, hogy szabadon választhass jó és rossz között.
E választás a menedék, ahol megőrzöd lényedet,
melyet az ellenség be nem vehet.
S mi a jó? Őrizd meg emberi méltóságod és nyugalmadat!
Segíts, vigasztalj, bátoríts! Oly sok tennivalód akad!
Nagylelkű légy és jószívű! Meglátod, milyen kellemes
és könnyű! S ha nehéz neked: légy puszta önzésből nemes,
s értelmetlen életednek nagyhirtelen értelme lesz.”
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
