Helyi hírek 2024. február 24. 10:00 Forrás: MTI

Idén is meghirdeti a Madárbarát település mintaprojekt pályázatot az MME

Idén is meghirdeti a Madárbarát település mintaprojekt pályázatot az MME
Idén is pályázatot hirdet önkormányzatok részére Madárbarát település mintaprojektek megvalósítására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Borítókép: Shutterstock

Az egyesület honlapján található kiírás szerint a pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezhetnek, amelyek közterületein, intézményeiben még nincsenek madárvédelmi eszközök, többek között odúk, odútelepek kihelyezve.

A sikeresen pályázó önkormányzatok – a település méretének függvényében – ötszázezer és egymillió forint közötti értékben, madárvédelmi, természetvédelmi eszközök formájában kapják meg a támogatást – tartalmazza a kiírás, amelyből az is kiderül, hogy összesen öt települést támogatnak majd.

Az eszközök kihelyezésében és a tanösvények kialakításában az MME a helyszínen szakmai segítséget nyújt, a kihelyezéshez szükséges emberi erőforrást azonban a nyertes pályázónak kell biztosítania – hívják fel a figyelmet. Arra is kitérnek, hogy a nyerteseknek az eszközöket a kétéves pályázati periódus után 5 évig karbantartani, működtetni kell. Ezt az MME a helyszínen ellenőrizheti is.

A pályázatokat március 21-éig elektronikus úton lehet benyújtani, azokat az MME szakmai bizottsága fogja elbírálni. A madárbarát eszközök és tanösvény átadására 2024 őszén lehet számítani – olvasható az MME honlapján megjelent pályázati kiírásban.
                     

Kövessen minket a Facebookon is!