Helyi hírek 2024. február 23. 18:30

Bácsbokodon ülésezett a vármegyei közgyűlés

Képgaléria
Bácsbokodon ülésezett a vármegyei közgyűlés
Bácsbokodon tartotta közgyűlését Bács-Kiskun vármegye önkormányzata február 23-án, ahol Kovács László polgármester köszöntötte a közgyűlés tagjait, illetve mutatta be a déli határ menti, mintegy kétezer fős települést. A képviselők tizenegy napirendet tárgyaltak, köztük az önkormányzat idei évi költségvetését és munkatervét. Nagy figyelmet kapott Rideg László elnök pályázati programokra vonatkozó beszámolója, hiszen négy igen jelentős, helyi identitást erősítő pályázat zárult le az elmúlt év végén.

Borítókép és további fotók: Koprivanacz Kristóf

A vármegye teljes területét érintő tartalmakból közvetve vagy közvetlenül mind a 119 település kivette a részét, illetve bekapcsolódott a vármegye által megvalósított programokba. Felsorolni szinte lehetetlen a kézzel fogható, illetve élményszerű produktumokat. Mindennapjainkat meghatározó, minden korosztályt megszólító programelemek, rendezvények hívták fel a figyelmet a helyi, illetve a vármegyei értékekre. Kiadványok láttak napvilágot, mint például a Meseföld, a Legendás út méltán népszerűvé vált könyvek, vármegyénk különlegességeit bemutató társasjáték került el az intézményekhez. Előtérbe kerültek a helyi termékek, amelyek közül több vált a vármegyei brand részévé az „Itthon maradunk” programnak köszönhetően. 

A gyermekek nyári táborozása mellett kiemelt figyelmet kapott az egészséges életmód, a sportolás fontossága, melyre tematikus alkalmak adtak lehetőséget az „Érték, élmény, egészség” pályázat keretében. A vármegyei szlogenné vált „Bács-Kiskun boldoggá tesz” programban településvezetők, kulturális szakemberek, médiamunkatársak, cégvezetők, civil szervezeti vezetők képzése zajlott nagy sikerrel, két kiváló rajzfilm is napvilágot látott.
Közösségi találkozókat, fórumokat, pódiumbeszélgetéseket, polgármesteri fórumokat, a megye járásainak bemutatkozására is lehetőséget adó „Mi napunk”, illetve „Megyenap” programot szervezett a vármegye önkormányzata más-más helyszínen.

Kétségtelenül a legnagyobb figyelmet a „Petőfi 200” program kapta, tekintettel a költő születésének 200. évfordulójára. Az országos programon belül Bács-Kiskun hatalmas szerepet vállalt a bicentenáriumi eseményekből. Nagyszabású rendezvények, zenei programok, témahetek, versenyek, fórumok, konferenciák, tematikus túrák, múzeumpedagógiai foglalkozások valósultak meg.
Számos kiadvány, könyv, képeslap, digitális eszköz őrzi az utókornak Petőfi munkásságát a 21. század emberéhez szólva. A programok több százezer embert szólítottak meg, vontak be korra és nemre való tekintet nélkül, hiszen fontos szempont volt a vármegye vezetése számára, hogy minden korosztály részesüljön a pályázatok adta lehetőségből, ugyanakkor prioritást kapott a fiatalok megszólítása. A bacskiskun.hu weboldalon megtalálható az egyes programok részletes leírása.

Minden közgyűlési helyszín különlegessége, hogy a helyi termékeket is megismerhetik, megkóstolhatják a jelenlévők, ahogyan ez Bácsbokodon is történt. A nap zárásaként pedig a hagyományokhoz híven Rideg László elnök és Kovács László polgármester egy hársfát ültettek a Hősök-terén.

                   

Kövessen minket a Facebookon is!