Helyi hírek 2024. február 28. 10:00

Európa negyedik legjobb steaksütője a félegyházi Tarjányi András

Európa negyedik legjobb steaksütője a félegyházi Tarjányi András
– Szórakozás és hobbi, aminek során nagyon sokat utazunk és sok új barátra teszünk szert. A legfontosabb az, hogy jól érezzük magunkat. Az pedig, hogy versenyeket is nyerünk, hab a tortán – vallja Tarjányi András és felesége, Nóra, akik március 7-én indulnak Texasba, egy steaksütő világbajnokság magyar versenyzőiként. Tavaly András a negyedik helyen végzett az európai steaksütő ranglistán, 18 alkalommal volt a top 10 részese, 4 verseny hozott győzelmet számára és 117 pontot gyűjtött össze.

Először a barbeque és annak füstje lengte körül Tarjányi Andrást, majd a steaksütés irányába fordult. Az első Füstös Nyúl Kupa után érezte, hogy ezt neki találták ki. Részt vett egy oktatáson, ahol magába szívta a tudomány minden elsajátítható elemét, majd mindezt a saját képére formálta. Feleségével elvégezték a bírói tanfolyamot is, így végül megalakult a BanBQ-Team, a versenycsapat, amelynek mindketten aktív részesei. 2023-ban döntötték el Nórával, hogy komolyabb szintre szeretnék a versenyzést emelni, ezért a tavalyi évük hétvégéit májustól novemberig ennek áldozták. Aminek meg is lett az eredménye. András elmondta, hogy a hús mindig központi szerepet játszott az életében. A köretekkel még foglalkozni sem szeret. A steak esetében viszont nemcsak a sütés, hanem az egész metódus lázba hozza.



– Meglátom a húst, kiválasztom, elkezdem formázni. Fűszerezem, marinálom és közben a fejemben van egy gondolat, hogyan lesz tökéletes. Felrakom rá a grillmarkot (a rács húsba égett nyoma), megforgatom, majd ugyanez a másik oldalra is. Elkészült és viszem a bíró elé, aki értékeli a munkámat. Oldalanként kettő perc 30 másodperc a sütési idő, az előkészülettel együtt egy steak elkészítése körülbelül 2-2,5 órát vesz igénybe – meséli csillogó szemekkel.

A húsokról megtudtuk, hogy itthon sajnos még mindig nagyon kevés a jó minőségű hús, ezért külföldről szerzik be az alapanyagot. Egy versenyen a szervezők biztosítják azt, ennek értelmében a szerencsének is szerepe van egy-egy eredményben. A versenyeken ribeye steaket használnak, ez a marha hatodik és tizenkettedik csigolyájánál található, a nyak alatti résznek a húsa. A választásnál sok szempontot kell figyelnie, az elkészítés során pedig erőteljes fűszerezést kell alkalmazni, hiszen a bíró egyetlen falatból dönt a pontokat illetően. Minden esetben a mediumkészültség a cél, aminek egy színskála szerint kell megfelelni. Saját fűszerkeveréket használ, amit 14 amerikai fűszerből állít össze. Kedvence az ausztrál marhahús, a zsír átszőttsége és az ízvilága miatt.



András és Nóra számára minden verseny hatalmas élmény. Ma már sok vetélytárssal ismerősként köszöntik egymást. Nóra mindig gondoskodik arról, hogy bejgli, sütemény, pálinka, pogácsa legyen, amivel a megkínálhatják a versenytársakat. Nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki mindenkivel, egyként örülnek a másik jó eredményének.



Elmondják, hogy a házasságuk alatt soha nem volt kérdés, hogy támogatják-e egymást. Ebben az esetben viszont – amikor András versenyez, Nóra pedig bíráskodik – mindenkinek megvan a maga fajsúlyos feladata. Ez az új hobbi még szorosabbá fűzte szövetségüket, ebbe a szerepbe pedig szemmel láthatóan bele is fiatalodtak.



– Minket jó 10 évvel szoktak fiatalabbnak nézni a korunknál, amit úgy gondolok, azért van, mert pár éve egy olyan életstílusba csöppentünk bele, ami valamiért óriási plusz sebességet és energiát adott nekünk és ez valószínűleg a mindennapjainkon is kiütközik. Úgyhogy javaslom én is mindenkinek – mondta el Nóra, aki hozzátette, hogy külön öröm számukra, hogy kisebbik fiuk is elvégezte a bírói képzést, a nagyobbik pedig most készül a vizsgára. Így májusban, Szlovéniában már mind a négyen aktív részesei lehetnek a versenynek. Azt kívánják minden házaspárnak a saját példájukon keresztül, hogy találják meg azt a hobbit, amiben mindketten részt tudnak venni. Össze fogja tartani őket a közös élmény.



– Különleges visszajelzés, amikor azt mondják, hogy példaértékű, amit csináltok. És milyen jó lenne, ha így élhetne mindenki, ha ki tudnánk tekinteni a mindennapi rohanásból és rájönnénk, hogy tényleg csak egy életünk van – fogalmazott Tarjányiné Dobák Nóra.



Március 7-én indulnak a texasi megmérettetésre. Ott 9-én már indul András egy megmérettetésen, mintegy megtapasztalni az amerikai versenyek hangulatát, a húsokat, azok felhasználhatóságát. Utána 4-5 napjuk lesz élvezni a tengerentúli létet és reményeik szerint a világbajnokság napján, március 16-án már némi ismerettel rendelkeznek a helyi sajátosságokat illetően. Az első forduló után – amennyiben András továbbjut – egy szuperdöntő vár rájuk.

Az eredményekről beszámolunk.

Z. A. 
                       

Kövessen minket a Facebookon is!