Városi kitüntetéssel ismerték el Vas Antal több évtizedes pedagógusi munkáját
Vas Antal Kiskunfélegyházán született és nőtt fel. Édesapja autószerelő volt, aki a háború után is fenn tudta tartani műhelyét. 16-an dolgoztak itt, emellett benzinkutat is üzemeltetett a család. 1954-ben azonban az aktuális politikai viszonyok miatt mindent elvesztettek. Édesanyja óvónő volt, gyerekként a Bercsényi utcai óvoda épületében laktak. Az intézmény udvarán még ma is áll az a tölgyfa, amit egykor édesanyjával közösen ültettek. Tanulmányait a József Attila Általános Iskolában kezdte, majd Budapesten egy állategészségügyi szakközépiskolában érettségizett. Állatorvosi pályára készült, de végül a szegedi tanárképző főiskolán biológia és gyakorlat szakirányon szerzett diplomát. Nős, felesége magyar-történelem és orosz-angol szakos tanár. Két fia van: egyikőjük gyermekorvos, a másik zeneművész, egyetemi tanár, a Magyar Kodály Társaság elnöke. Két fiú unokája született, az idősebb képzőművész, festő lett, a fiatalabbik műszaki egyetemi tanulmányait végzi jelenleg is.
– Milyen állomásokon keresztül vezetett az útja a Bankfalui Általános Iskolába?
– A főiskola elvégzése után tanítottam Petőfiszálláson, a Móra Ferenc Általános Iskolában és a PG-ben is. 1976-tól 13 évig beosztott nevelő voltam a Bankfalui Általános Iskolában, ahonnan 2006-ban igazgatóként mentem nyugdíjba. Ezekben az években a gyerekkel és a tanári karral közösen szépítettük az iskolát és környezetét. Kezdetben anyagilag annyira nehéz volt, hogy a pályaelhagyás is megfordult a fejemben. Felkínáltak egy magasabb pozíciót, de az lett volna a feltétele, hogy belépek a pártba. Erre viszont nem voltam hajlandó.
– Hogyan lett iskolaigazgató?
– 1989-ben megkért egy kolléganőm, hogy pályázzak a kiírt igazgatói pozícióra. Más jelölt is volt, de kétharmados támogatottságot kaptam. A politikai helyzet kuszasága miatt ekkor egyszer a tantestület választotta meg a vezetőt és nem a tankerület.
– Hogyan sikerült elérni a szegregátumban azokat az eredményeket, amelyekre a mostani elismerés indoklása is utal?
– A megfelelő rendszer kidolgozása és a következetesség volt a kulcsa. Megkértem a munkatársaimat, hogy látogassák a családokat, ha szükséges, menjenek vissza többször, segítsük közösen őket, ahogyan tudjuk. Amennyiben valamelyik gyerek nem járt iskolába, jelentettem a hivatalban, akik megvonták a családtól a támogatást. Szigorú elvárásom volt a tisztasággal és a megfelelő öltözettel kapcsolatosan. Általánosságban körülbelül 260 diákunk volt, akikre példamutatással igyekeztünk hatni. Úgy gondolom, megtérült a befektetett munkánk: a szülők is felismerték, hogy elvárásaink a gyermekek javát szolgálják. Az eredmények országos elismerést hoztak, ami plusz támogatást jelentett a beiskolázáskor, a továbbtanuláskor és a környezetünk fejlesztésében. Kemény küzdelem volt, de megérte. Eleinte kicsi volt a tantestület, többen képesítés nélküli pedagógusként dolgoztak nálunk. Az évek során azonban ütőképes, jól képzett, összetartó, jó hangulatú tanári csapat alakult, akikkel még most is alkalmanként összejövünk, szeretettel emlékezünk az ott töltött időre.
– Hogyan fogadta a jubileumi városi kitüntetést?
– Jó érzés volt, hogy elismerték a több évtizedes munkámat, de ami ennél is fontosabb, az a sok roma és nem roma diákom, akikre nagyon büszke vagyok. Nekik olyan utat tudtunk mutatni, amin járva – esetenként a családi háttér ellenében is – hasznos, értékes tagjai lettek a társadalomnak.
– Nyugdíjba vonulása óta mivel tölti a napjait?
– Szívesen olvasok és kertészkedem. Szeretek beszélgetni a feleségemmel, akivel azonos a világszeméletünk, érdeklődési körünk és sok a közös témánk. Valamint nagy öröm, ha olykor össze tud jönni a család.
V. B.
Kapcsolódó cikk: A fák megmaradnak
