Gazdaság 2024. március 2. 16:00

Szövetségben a vállalkozókkal

Szövetségben a vállalkozókkal
Egy széleskörű vállalkozásfejlesztési projektsorozat indult el országszerte, a területi kereskedelmi és iparkamarák gondozásában a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között létrejött megállapodás értelmében.

A június végéig zajló Bács-Kiskun vármegyei vállalkozásfejlesztési program két fő részből áll: egy E-learning tananyag fejlesztéséből, és egy kezdő vállalkozások részére készülő, induló információs csomagból. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt törekvése a hátrányos helyzetű járások, így a jánoshalmai, a bácsalmási, a kunszentmiklósi, a kiskunmajsai, a tiszakécskei járás, valamint a kalocsai, a kiskunfélegyházi, a kiskunhalasi, a kiskőrösi és a bajai járás vállalkozásainak fejlesztése. Fontos feladat lesz a térségfejlesztési koordináció létrehozása és működtetése.

A térítésmentes rendezvényeken, fórumokon a vállalkozók tájékoztatást kapnak az aktuális gazdasági folyamatokról, eseményekről, célokról, tapasztalatcserét folytathatnak a térség más vállalkozásvezetőivel, elmondhatják a gazdasági környezetüket terhelő problémákat, megoldási javaslatokat kérve a kamara szakértőitől.

A fejlesztési munka alapja az adott térség gazdaságára vonatkozó elemzések, szakmai felmérések készítése. A projekt az elmúlt évek adatai alapján vizsgálja az új, induló vállalkozások számának alakulását, a vállalkozások megszűnések okait. A vizsgálat tárgya az érintett járásokban vállalkozási tevékenységet indító és folytató egyéni és társas vállalkozások működésével kapcsolatos kimutatások, elemzések, a vállalkozásokat érintő változások, például a megszűnés okai, az azokat befolyásoló környezeti és gazdasági tényezők.

A vállalkozások jelentős részét az át nem gondolt üzleti tervezés és működés miatt számolják fel, vagy törlik. Ennek a helyzetnek a javítása érdekében tervezi a vármegyei kereskedelmi és iparkamara a vállalkozóvá válást elősegítő program kidolgozását és megvalósítását. A cél a vállalkozni kívánó magánszemélyek és kezdő vállalkozások számára olyan információk nyújtása, amely az induló vállalkozás fenntarthatóságának valószínűségét növeli.

Az egynapos műhelyfoglalkozások tervezett témakörei lesznek a jogi, számviteli, pénzügyi ismeretek, a pályázattal kapcsolatos ismeretek, a tevékenységi körök, a vállalkozásindítás engedélyei és bejelentések, a digitalizációs ismeretek, a mesterséges intelligencia, az online marketing és az időmenedzsment.

A Bács-Kiskun vármegye hátrányos helyzetű kistérségeiben tevékenykedő KKV-k között nagy számban találhatók élelmiszer-előállító és agráriumban tevékenykedő vállalkozások. Ezek többsége mikrovállalkozás, illetve kisvállalkozás, amelyeknek nehéz a piacra lépés, termékeik bevezetése, megismertetése a szélesebb nagyközönséggel. Ebben próbál a vármegyei kereskedelmi és iparkamara segítséget nyújtani a megjelenés elősegítésével a Kiskőrös Expo rendezvényen. A kamara felajánlja a segítségét a kiállítói stand és installációk bérlésében, üzleti megbeszélések, tanácsadás megszervezésében az adott helyszínen. A támogatás kiterjed arra is, hogy koordinálja a vállalkozások képviselőinek jelenlétét az adott szakmai kiállításokon.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara e projekt keretében a fejlesztésbe bevont körzetekben működő vállalkozások számára csoportokat, klubokat tervez működtetni. Ezekben egy-egy szakterület vagy témakör érintett szereplői a közös célok mentén tapasztalatot cserélhetnek, tájékozódhatnak az üzleti élet aktualitásairól, problémáikra megoldási javaslatokat kaphatnak, működési folyamataik racionalizálása, illetve fejlődésük érdekében. A szakmaterületek közé tartozik a vendéglátás, a turizmus, a HR, az energiaellátás, az építőipar, járműipar, kézműipar. A több szakmát is érintő témákban szervezi a kamara a „KKV Üzleti reggeli” klubokat, erre példa a kamara honlapján márciusra meghirdetett három alkalom a digitalizáció jegyében.

Ma már kiemelt igénye a vállalkozásoknak, hogy a klímaváltozással összefüggő napi helyzetről, a zöldgazdaság megvalósításához szükséges módokról és a forrásokról hazai, uniós és globális szinten is tájékozottak legyenek. Éppen ezért fenntarthatósági szakemberképzést is indít a kamara, hogy a szemléletformálás mellett gyakorlati alapokon nyugvó tudást adjon át a vállalkozások részére.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara várja az érintett járások induló és működő vállalkozóit a Szövetségben a vállalkozókkal elnevezésű vállalkozásfejlesztési projekt ingyenes programjaira, képzéseire!

További részletekről a bkmkik.hu kamarai oldalon lehet tájékozódni.

Kövessen minket a Facebookon is!