Sport 2024. március 3. 18:00

A három pont megszerzése volt a cél, ami meglett

A három pont megszerzése volt a cél, ami meglett
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Kiskunfélegyháza csapata is megkezdte a tavaszi szezont. Az idei elsőben ugyanis szabadnaposak voltak.

Az őszi szezont a hetedik helyen zárta csapatunk, amikor is huszonkét pontot gyűjtöttek. Az ellenfelünk pedig a lejátszott tizenöt mérkőzésből mindössze hatot szerzett. Éppen ezért a találkozó elején még a legpesszimistább szurkolók sem gondolhattak arra, hogy esetleg pontot sem szerez ezen a mérkőzésen a csapatunk. Bár a játék alapján megérdemelt hazai győzelem született, de ez azért nem volt olyan egyszerű. A vendégek mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy ne vesztesként hagyják el a pályát. Így megnehezítették a dolgunkat. Az első félidőben, igaz, büntetőből, de sikerült megszerezni a vezetést. Oroszival szemben szabálytalankodtak a bácsalmási védők a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőnek maga a sértett futott neki, és a labda a hálóban kötött ki, 1–0. Még a tizenegyes előtt Cselik Dániel, a bácsalmásiak hálóőre megsérült, le kellett cserélni. A félidő egy gólos hazai vezetéssel zárult.

A második részben sem változott sokat a játék képe. Többet támadott a csapatunk, de az igazi nagy helyzeteket nem sikerült kialakítani. Mind a két fél részéről inkább a küzdelem dominált. Ebben a játékrészben már nem esett több gól, így maradt az 1–0-s hazai győzelem.

A találkozó után Némedi Norbert vezetőedző a következőket mondta: – Úgy gondolom, hogy nem volt egy színvonalas találkozó, de jóhiszeműen azt mondanám rá, hogy első idei bajnoki mérkőzésként elment. A legfőbb célunk az volt, hogy szerettük volna a három pontot itthon tartani, ugyanis a Bácsalmást már évek óta nem sikerült megvernünk. Ilyen értelemben nagyon örülök annak, hogy megnyertük a találkozót 1–0-ra. Sajnos a pályának a talaja nem engedte meg azt, amit mi annyira szeretünk játszani. Ez rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Összességében a kapu előtt több lehetőségünk volt, mint a Bácsalmásnak. Úgy érzem, hogy ezzel a minimális különbséggel, de megérdemeltük a győzelmet.

Kiskunfélegyháza–Bácsalmási PVSE: 1–0 (1–0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Hagymási Attila (Markó László, Korsós Péter.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Kanyó, Erős (Magony 69.), Marsa (Nagy D. 79.), Oroszi, Nagy V., Urbán, Szabó P., Kurgyis (Szabó D. 90.), Huszka, Molnár E. (Kőrös 87.)
Vezetőedző: Némedi Norbert.

Bácsalmás: Cselik (Koncsok 35.) – Patócs, Rejsli, Mohácsi, Patocskai (Paládi 73.), Virág Z. (Snyehola 46.), Harnos, Miletic, Bálity, Fodor, Török.
Vezetőedző: Tesic Igor

Gólszerző: Oroszi a 34. percben.

A következő fordulóban, március 9-én délre utazik csapatunk, ahol a Bajai LC lesz az ellenfél. A találkozó 14.30-kor kezdődik a Bajai Városi Sporttelepen.
                       

Kövessen minket a Facebookon is!