Helyi hírek 2024. március 5. 14:00

Zenei élmények a Betűbölcsiben

Képgaléria
Zenei élmények a Betűbölcsiben
Kis-Fekete Vilmos, a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője tartott előadást március 5-én, kedden a városi könyvtár baba-mama klubjában. A Betűbölcsiben ezúttal a korai hangélményekről és a zenei nevelés fontosságáról hallhattak az érdeklődők.

A művészeti iskola vezetője Kodály Zoltán szavait idézve kiemelte, hogy a gyermekek zenei nevelése születésük előtt kilenc hónappal kezdődik. – A magzati korban átélt zenei élményekre, legyen az zenehallgatás, vagy éneklés, a kisbabák születésük után is „emlékeznek”, azok hallatára megnyugszanak. A zene segítségével számos képesség fejlődik, például a ritmusérzék és a figyelem, ezeknek pedig a későbbiekben nagy hasznát veszik majd a gyermekek – fogalmazott.

Hozzátette azt is, hogy a gyermekeknek mindenképpen jó hallania szüleik hangját, így nem kell a szülőknek attól tartaniuk, hogy nem szép a hangjuk, vagy nem tudnak tisztán énekelni. – Nem kell sokféle, vagy bonyolult dalokat választani, énekeljük azt, amit gyermekkorunkból mi is ismerünk, például népdalokat, mondókákat. Nyújtsunk a gyermekeknek zenei élményt, erre nagyon jó alkalmak lehetnek a művészeti iskolai hangversenyei, vagy a szombat délelőtti zenekari próbák – hangsúlyozta.

Az előadást közös zenélés, éneklés, táncolás tette feledhetetlenné. Felcsendültek a gyermekek nagy kedvencei, így például a Megy a gőzös és a Virágéknál ég a világ kezdetű dalok, valamint az altatáshoz is kiváló Bóbita és az Így ketyeg az óra dallamai is.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton   
            

Kövessen minket a Facebookon is!