Helyi hírek 2024. március 17. 08:00

Ódor László: 29 éve a város szolgálatában – képgalériával

Képgaléria
Ódor László: 29 éve a város szolgálatában – képgalériával
Jubileumi emlékplakettet adományozott a város képviselő-testülete Ódor Lászlónak, a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Szociális és Közfoglalkoztatási Osztály vezetőjének Kiskunfélegyháza várossá nyilvánításának 250. évfordulója alkalmából. Az indoklás szerint a kitüntetést a vezető több évtizedes kimagasló szakmai munkájáért, segítőkészségéért, a szociálisan rászorult emberek felé tanúsított empátiájáért, humánus, támogató, segítő emberi értékek közvetítéséért ítélték oda.

1995-ben, Ficsór József polgármestersége alatt kezdte meg Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatánál a munkáját Ódor László, akkor még szociális ügyintéző munkakörben. Az elmúlt 29 évben nagyon sokat tanult, tapasztalt, tanfolyamokat, képzéseket végzett, a mai osztályvezetői feladatairól és életéről is szívesen mesélt lapunknak.

Mélykútról származik és műszaki főiskolát végzett. Nem volt semmi kapcsolódása a szociális területtel, teljesen más vonalon kezdett el dolgozni. Kiskunfélegyházára a szíve hozta, ide nősült, majd városunkban telepedtek le.  Itt a gépgyárban dolgozott egy ideig, ám egy létszámleépítés után munkanélkülivé vált. Ekkor hallott róla és pályázta meg a hivatal szociális ügyintéző munkakörét. A pályázata sikeres volt és elkezdődött egy új szakasz az életében.

Az eddigiektől teljesen eltérő területen próbált meg érvényesülni, ahol az első munkanapján azzal kezdték tanítását, hogy megmutatták, hogyan kell a levélpapírt meghajtani – mesélte nevetve. Hozzátette: nagy előnye volt abban az időben, hogy a főiskolán jártasságot szerzett számítástechnikából, így tulajdonképpen az akkori informatikai fejlesztést segíteni tudta a hivatalban.

Munkája részleteiről elmondta: feladatainak két nagy ága a szociális terület és a közfoglalkoztatás. A szociális csoport három ügyintézővel dolgozik, főbb feladatai közé tartoznak a települési támogatások, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmények, a jegyzői gyámügyes feladatok. A közfoglalkoztatási csoportnál négy ügyintéző végzi a 92 közfoglalkoztatottal összefüggő munkát.

Ódor László napi rutinja szerint reggel korán az Ipari Parkban lévő telephelyen kezd, a munkásokat koordinálja, majd dél körül érkezik meg a hivatalba, ahol a további teendőit intézi. A telephelyen tűzifa-feldolgozás folyik, de itt találhatók a lakatos-, asztalos- és festőműhelyek is. A közfoglalkoztatottak irányítását több brigádvezető végzi. A feladatokat az évi programban előre meg kell határozni, ami a munka fő vonalát képezi. A rendszerbe bekerülő munkavállalók jellemzően a munkaügyi központból, regisztrációt követően érkeznek. Ők valamilyen okból a piaci szférában nem tudnak elhelyezkedni. A legtöbb esetben egészségügyi problémák miatt, vagy nyugdíj előtt állnak, egyedülálló szülők.

Beszélgetésünk helyszínéről, a szövőszobáról is megtudunk néhány dolgot. Négy fő dolgozik itt, ahol rongyszőnyegek, lábtörlők készülnek a városi intézményeknek. Az ötlet abból adódott, hogy találtak egy szakembert, aki ért ehhez és innen már a programot igazították hozzá. Ez egyfajta rehabilitációs munka, hiszen azok kerültek a szövőszobába, akik már terepen nem tudnak munkát végezni. Hangsúlyozta, hogy a közfoglalkoztatás személyközpontú, itt az egyéneket figyelik, segítik, eldöntik közösen, hogy mire képes az adott munkavállaló. Így aztán a közfoglalkoztatottak feladatai nagyon széles spektrumon mozognak: a talicskázástól a lézervágásig – mindent meg kell oldaniuk.

Amikor a feladatok lelki oldaláról kérdezem, az osztályvezető elmondja: az évek során meg kellett tanulnia, hogy az ott látott, tapasztalt dolgokat, helyzeteket és emberi sorsokat ne vigye haza.

– Én úgy szoktam felfogni, hogy nekik ez egy lehetőség. Például a hajléktalanszállón élők nagyon örülnek annak, hogy ki tudnak onnan jönni – ha csak a munkaidő idejére is. Többen vannak, akik már elmehettek volna nyugdíj előtti segélyre, de inkább maradtak és dolgoznak, mintsem passzívan éljenek – fogalmazott.

A kihívásokat – mondja – nagyon szereti. Kollégáinak is azt tanítja, hogy örüljenek neki és ne ijedjenek meg tőle, minden esetben a megoldást tartsák szem előtt.

Kihívás pedig nemcsak a munkában adódik, sokszor a családi ügyeket is koordinálni kell. Például amikor három unokájára kell vigyázni, azt is nagyon szívesen, nagyapai szeretettel teszi. Ódor László ma már Kiskunfélegyházát tekinti otthonának. Bár a város és a munkája is a szerencsés véletlennek köszönhető, nagyon boldog, hogy így alakult az élete.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
             

Kövessen minket a Facebookon is!