Helyi hírek 2024. március 12. 06:00

Nyílt levél

Nyílt levél
Németi Hajnalka, Horváth Tamás, Kis-Szeniczey Kálmán részére!

A Félegyházi Közlöny legutóbbi számát lapozva, megdöbbenve vettem észre, hogy Önök még mindig birtokolják Kovács Ferenc „Csobogó” című alkotását logójukon. Nem értik meg, hogy ez engedélyköteles, Önök erre senkitől nem kértek engedélyt. A szobor a város tulajdona, „köztárgy”, a város lakosai azért, hogy örömmel üljenek mellé. A művész nem azért véste gondolatait kőbe, hogy pártok mellé üljenek, hanem a közösségnek szánta. Ismerve a szobrászt, egyetlen pártnak sem engedte volna hasonló célra bitorolni. Önök, hogy várják a választóktól szavazataikat, hogy akarnak városvezetők lenni, amikor ilyen egyszerű dolgot nem értenek meg.

Remélem, a most következő választáson, sem a jövőben nem kapnak rá mandátumot.

A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 5:5 § vonatkozó része:

(1) A birtokost birtokvédelem illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják (a továbbiakban: önhatalom).

(2) A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg.

(5) A közös birtokosok egymással szemben a jogcímük szerint jogosultak birtokvédelemre.

A birtokos kérheti a birtokállapot helyreállítását a zavarás megszüntetését. Az önkormányzat, mint elsődleges tulajdonos, és a művész, mint másodlagos tulajdonos – vagy annak örökösei, az alkotás örök szellemi tulajdonosa, beleszólhatnak az elhelyezésébe, a környezetének kialakításába, felhasználásába stb. Önök senkitől nem kértek, és senkitől sem kaptak engedélyt a felhasználásra.

Ezek alapján Önök a fent említett dolgokat értetlenségükkel mind megsértik. Fejezzék ezt be, egyszer, s mindenkorra.

Kiskunfélegyháza, 2024. március

Kovács Mihály
              

Kövessen minket a Facebookon is!