Helyi hírek 2024. március 16. 18:00

Bemutatkoznak a leendő elsős tanítók – Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola

Bemutatkoznak a leendő elsős tanítók – Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola
Az áprilisban esedékes általános iskolai beiratkozás megfontolt döntést kíván a családoktól. Ilyenkor nemcsak iskolát kell kiválasztaniuk a szülőknek, hanem tanítót is, akinek személye, tanítási stílusa jelentős hatással van a gyerekek későbbi életére: formálja személyiségüket, alakítja érdeklődésüket és a tanuláshoz fűződő viszonyukat. Cikksorozatunkkal ezt a választást szeretnénk könnyebbé tenni. Ez alkalommal a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola négy tanítójának bemutatkozásával.



Kovács-Goda Ágnes: Szeretettel nevelni

– A leendő 1.a osztály osztályfőnöke leszek. 1999-ben szereztem meg óvódapedagógusi – tanítói diplomámat magyar műveltségterülettel. Pályám kezdetén 3. és 4. osztályos gyerekeket tanítottam, de az óvódapedagógusi diplomám miatt a szívemhez közelebb áll a kisebb korosztály, így kerültem 1. és 2. osztályba osztálytanítónak. Hároméves korom óta pedagógus szeretnék lenni. Édesanyám 40 évig volt óvónő, így nagyon sok időt töltöttem vele az óvodában. Számomra anyukám munkája példaértékű. A gyerekek iránti szeretet és a pálya iránti elhivatottság miatt döntöttem úgy, hogy megvalósítom az álmom és írni, olvasni, számolni tanítok kisgyerekeket. Első osztályosokat oktatni és nevelni a legvarázslatosabb számomra. Tiszta szívből hiszem, hogy a szeretet nyelvével lehet eredményt elérni. Nagyon fontosnak tartom, hogy megértéssel és elfogadással tekintsek a gyerekekre, akik mindig bizalommal fordulhatnak hozzám. Mindent megteszek azért, hogy a gyermekek örömmel jöjjenek iskolába. Igyekszem kolléganőmmel olyan légkört kialakítani, hogy szeressenek tanulni, szomjazzanak az ismeretekre. Az iskolában anyukájuk helyett anyukájuk szeretnék lenni, legyen szó egy meghitt beszélgetésről vagy bármi másról, ami a lelküket nyomja. Úgy nevelek és oktatok, ahogyan az én lányomat is oktatják, nevelik itt a Platán iskolában: szeretetben, békében, az iskolai értékek betartása és a felelősségtudat kialakítása mellett.

Kéttanítós rendszerben, tantárgycsoportos oktatásban fogunk dolgozni. Az én területeim a magyar, matematika és a délutáni foglalkozások lesznek. A magyarórák remek lehetőséget nyújtanak a kreativitás kibontakoztatására, a szókincs fejlesztésére. Magyar műveltégterületen végeztem, amelynek segítségével a gyermekeket az irodalom és az olvasás szeretetére nevelem. A digitális kultúra területén folyamatosan fejlesztem magam, illetve a pszichológiai tudásomat is bővítem, hogy a diákoknak hatékony segítséget tudjak nyújtani bármilyen probléma felmerülése esetén. Matematikaórán játékosan fejlesztem a logikai és számolási készségeket, óráimat a digitális eszközök nyújtotta lehetőségekkel színesítem. Úgy érzem, a tanításra születtem. Maximálisan elkötelezett vagyok a hivatásom iránt. Tiszta szívemből hiszem, hogy minden gyermek más, ezáltal külön – külön értéket képviselnek, amelyet nekünk, pedagógusoknak kell feltárni. Arra nevelem őket, hogy fogadják el egymást és segítsék azt, akinek szüksége van rá. Mindezek felismerésére különböző játékos foglakozásokkal vezetem rá őket. Vallom, hogy szeretve lenni és megőrizni gyermeki mivoltunkat minél tovább az egyik legfőbb érték!

„Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.”

(Lucy Maud Montgomery)




Sárkányné Seres Katalin: Zene és kreativitás

– A leendő 1.a osztály partnerpedagógusa leszek. 2009-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetemen ének-zenetanár-tanító szakán. A Platán iskolában 2016 óta dolgozom. A zene szeretete mellett a gyerekekkel való foglalkozás vágya már egész fiatalon megfogalmazódott bennem, így hamar megtaláltam a számomra igazán testhezálló utat. Habár eddig az iskolában leginkább énektanárként emlegettek, szinte mindig tanítottam az alsós évfolyamokon is. Nagy öröm számomra, hogy a gyedről visszatérve kissé új, de mégsem ismeretlen területen lehetek az ajándékba kapott kisdiákok között. Fontos számomra, hogy a gyerekek örömmel jöjjenek az iskolába, élmény legyen számukra az itt töltött idő, ezért egy szeretetteljes, biztonságot adó légkör megteremtésére törekszem. Játékos, érdekes feladatokkal varázsolom el őket a tanórák keretében. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a gyermekekben felébredjen a tanulás iránti vágy, nyitottá, érdeklődővé váljanak, hogy boldog kisdiákként élhessék iskolás napjaikat.

Az én területeim a készségtantárgyak és a délutáni foglalkozások lesznek. A rajz- és technikaórák remek lehetőséget nyújtanak a kreativitás kibontakoztatására, emellett nyugtat, oldja a feszültséget. Fejleszti a képzeletet, és észrevétlenül összpontosításra sarkall, beszélgetésre ösztönöz, felszabadítja az érzelmeket. A tantárgyak tanításában kulcsszerepet tölt be a zenei nevelés, ami kiegészíti a fő tárgyakat, elősegíti a szókincs növekedését, fejleszti a rövidtávú memóriát, illetve hozzájárul a második nyelv elsajátításának sikerességéhez. A kisdiákok mindennapjaiba becsempészem a digitális kompetencia által nyújtott lehetőségeket is. Tudásom bővítése érdekében 2020-ban mesterfokozaton okleveles ének-zene tanár szakképzettséget szereztem. Ezt követően pedig gyermekközpontú szakmai továbbképzéseken vettem részt, ahol az élményt adó tevékenységekre került a hangsúly. Pedagógiai munkámban a fokozatosság elve dominál, amelyben elengedhetetlen a zene, a játék, a mozgás.

Tudom, hogy egy hatéves elsősorban gyerek és csak másodsorban is­kolás. Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy az óvoda és iskola közti átmenet minél zökkenőmentesebb legyen. Nagy szeretettel és végtelen izgalommal várok minden kisgyermeket, aki a következő tanévben egyéniségével színesíti iskolánk 1.a osztályának közösségét.

„Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.”

(C. W. Buehner)



Katona Rita: Kibontakoztatni a gyerekek képességeit

– A leendő 1.b osztály osztályfőnöke leszek. Neveltetésem és érdeklődésem is korán a pedagóguspálya felé fordított. A családomban több pedagógus is van. Valószínű, hogy ennek is a hatása, hogy ezt a csodálatos pályát választottam hivatásomnak. 1999-ben végeztem tanító szakon – természetismeret műveltségi területen. A tanítói tapasztalatok arra késztettek, hogy fejlesztő, differenciáló szakon tovább képezzem magam. Tanítóként kiemelt fontosságúnak tartom az elméleti tudás megszerzése mellett a tanulók lelki és érzelemi fejlődését, egészséges életmódra nevelését, környezettudatos magatartásuk kialakítását. A tanóráimat differenciált tanulásszervezéssel vezetem, figyelembe véve a gyerekek egyéni képességeit, adottságait. Célom, hogy a képességeikhez mérten a legtöbb tudást és ismeretet szerezzék meg, felfedezzem a bennük rejlő tehetséget, és megalapozzam az eredményes iskolás éveket. Iskolán kívüli programokat is szervezek a gyerekeknek, hogy a családi hagyományok tisztelete és a magyarságtudatuk megfelelő formában épüljön be személyiségükbe.

Tanító párommal tantárgyfelosztásban tanítunk. A főtárgyakat, a készségtárgyakat és a napközis órákat is felosztottuk egymás között. Ez az oktatási forma kiváló lehetőséget ad arra, hogy a diákokkal nemcsak a tanítási órákon, hanem azokon kívül is sok időt töltsünk együtt. Iskolánkban emelt óraszámban tanítjuk az angol és a német nyelvet. Tehetséggondozásunk kiemelkedő, Akkreditált Kiváló Tehetségpont vagyunk. Csatlakoztunk a Boldogságóra Programhoz, a Madárbarát és ÖKO iskola címet is elnyertük. Tudatos tevékenységeink eredményeként Fogyasztói tudatosságra nevelő és Állatbarát iskola is lettünk. Az iskolakezdés hatalmas lépés minden kisgyermek számára, célom, hogy ezt a folyamatot megkönnyítsem. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek örömmel jöjjenek az iskolába, szívesen, jó kedvvel tanuljanak, élmény legyen számukra az itt eltöltött idő. Legyen szó tanulásról, vagy szabadidőről. A munkám során nélkülözhetetlennek tartom a szeretetteljes, biztonságot adó, vidám légkör megteremtését, és a pedagógus – szülő – tanuló kapcsolatrendszerének bizalomra épülő együttműködését.
Örömmel tekintek a következő tanévre, az új kihívásra, kalandra. Sok szeretettel várom azokat a kicsi leendő első osztályos gyerekeket, akik részesei szeretnének lenni ennek a kivételes csodának!

„A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű."

(Ismeretlen szerző)



Fazekas Katalin: Tudás és játék

– A leendő 1.b osztály partnerpedagógusa leszek. 1994-ben szereztem diplomát Baján, az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán, azóta dolgozom pedagógusként. Már kisiskolás korom óta tanítói pályára készültem. Vallom, hogy a gyermekek tanítása a legfontosabb és egyben legszebb dolog a világon. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, megismertetni őket új dolgokkal. Tanítóként nagy kihívás az iskolába lépő kisgyermek tudásvágyát megőrizni, a tanulást sok-sok játékkal élménnyé varázsolni. Az első iskolai évek meghatározóak, fontos, hogy szeretetteljes, biztonságos légkörben legyenek. Minden nap vidáman lépjenek be az iskola épületébe, boldogan töltsék itt idejüket és örömmel tanuljanak. Mindent megteszek azért, hogy egymásra odafigyelő osztályközösség alakuljon ki, amelyben fejlődhet a gyermek önbizalma, tudása. Fontos, hogy minden kisgyerek felfedezze magában az igazi értékeket és barátokat szerezzen. A rám bízott gyermekek boldogsága, tudása, fejlődése, eredményei az érték.

Fő tantárgyam a magyar nyelvtan és irodalom. Játékos feladatok, mondókák, mozgásos gyakorlatok megismerésével lépünk a tanulás útjára. Életkori sajátosságokat figyelembe véve, megfelelő módszerekkel, játékosan ismerkedünk a betűk világával. Legfontosabb feladat a biztos olvasási, írási készség kialakítása. Szilárd alapokon nyugvó várat szeretnék felépíteni minden kis elsőssel.

2014-ben pedagógus szakvizsgát tettem, fejlesztő-differenciáló szakpedagógusként. A tanóráimat differenciált tanulásszervezéssel vezetem, mérlegelve a gyerekek egyéni képességeit, adottságait. Sokfélék vagyunk, megfelelő odafigyeléssel és türelemmel minden gyermek elérheti saját tempójában fejlődve a számára kitűzött célt. Meggyőződésem, hogy minden kisgyerek tehetséges valamiben. A pedagógus feladata, hogy felfedezze a gyerekek képességeit és megtalálja a bennük rejlő tehetséget. Célom, hogy megszerettessem a tanulást, biztos alapokat és használható ismereteket adjak át ahhoz, hogy nyitottá váljanak a világra.
Kolléganőmmel nyolc éve játszunk egy csapatban. Bízom abban, hogy az összehangolt munka, egymás segítése és megbecsülése jó példa a tanítványaink előtt. Fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést, ami megalapozza a kiegyensúlyozott, harmonikus iskolás éveket.

„Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz, és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.”

(Antoine de Saint-Exupéry)


V. B.
           

Kövessen minket a Facebookon is!