Kitekintő 2013. december 17. 15:25

Útfejlesztések megyeszerte

Bács-Kiskun megye az országos átlaghoz viszonyítva is az egyik legrosszabb minőségű útszerkezettel rendelkezik, a kettes számjegyű utak mindegyike mélynyom-vályús, tehát azonnali felújításra szorulna – magyarázza Font Sándor országgyűlési képviselő, aki útügyi biztosként koordinálta az elmúlt hónapokban a térség legsürgetőbb útépítési és -felújítási munkálatainak meghatározását.

– Milyen alaphelyzetből indulunk?

– Bács-Kiskun megyében 2200 kilométer állami felügyelet alatt álló közúthálózat van, ami nagyságrendjét tekintve – Pest és Borsod megyék után – a harmadik legnagyobb. Ebből 600 kilométer első- (egyszámjegyű, pl. az 5-ös főút) és másodrendű (kétszámjegyű, így az 51, 52, 53, 54, 55-ös) főút, és 1600 kilométer a négyes, ötös számjegyű mellékút (a kisebb településeket összekötő utak például Soltvadkert és Kiskunmajsa, vagy Kiskőrös, Páhi és Izsák között). A megye fontos jellemzője a számottevő délkelet-európai tranzit forgalom, ami rendkívüli mértékben rongálja az utak állapotát. Bízunk benne, hogy a bevezetett útdíj rendszer – aminek a bevételei döntő részben a felújításra fordítódnak majd – néhány éven belül érezteti hatását.

– Milyen kilátások vannak a közeljövőt illetően?

– Néhány fejlesztés már elkészült. Gondolok itt például a Kiskunfélegyházát Kiskunmajsával, a Hartát Dunatetétlennel összekötő útszakaszokra, illetve Bácsalmás térségében további négy- és ötszámjegyű utakra. Megszületett a döntés a Kecskemétet elkerülő körgyűrűs rendszer kiépítésére, és a rávezető utak – Kecskemét – Soltvadkert, Kecskemét – Dunaföldvár és Kecskemét – Nagykőrös irányok – négysávosítására. Az északi elkerülő körgyűrű kiépítése még ebben az évben meg is kezdődik. Szintén döntés van a Solt-északi elkerülő út kiépítéséről, és Dunavecsével való összekötéséről. A kikerülő körgyűrű egyben rávezető út is lesz az M8-ra. Elhárult minden akadály a Baját Szegeddel összekötő 55-ös út bács-kiskun megyei szakaszának, és ennek kiegészítő leágazásának megvalósítása elől, a tompai határátkelő felé történő teljes felújítással. A környezetvédelmi akadályok megoldásával megkezdődhet az 51-es út Kalocsát Bajával összekötő szakaszának teljes felújítása is. Az elmúlt hónapokban országosan 33 milliárd forint felhasználásával 800 kilométer útszakasz felújításáról született döntés. Ebből – útarányosan lebontva az egész országra – Bács-Kiskun megye 2,4 milliárd forinttal részesült.

– Milyen konkrét útfejlesztésekre lehet számolni a térségben?

– Bács-Kiskun megye hat választókörzetének helyi képviselői javaslatot tettek a legszükségesebb felújításokra, és ezek befogadásra is kerültek. Október 1-jétől pedig – Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár vezetésével – megkezdtük a 2014-2020-as, illetve a 2020-2027-es és a 2027-2050 közötti időszakok fejlesztési terveinek kidolgozását.


 


 

Kövessen minket a Facebookon is!