Helyi hírek 2014. december 16. 15:55

Szülőnek lenni gyönyörű feladat és nagy kihívás

Képgaléria
Szülőnek lenni gyönyörű feladat és nagy kihívás
Nagycsaládosok karácsonyi ünnepsége a Városházán

Díszterem jár a nagycsaládosoknak, tisztelet és megbecsülés. Félegyháza Önkormányzata meghívására 312 család jelezte részvételi szándékát, ezért két egymás utáni délutánra szervezték meg a karácsonyi ünnepséget.

„Mire felneveled a gyerekeidet, megtanulod, mivel tartozol szüleidnek” – kezdte ünnepi köszöntőjét Balla László alpolgármester, Miguel Tirado Zarco szavaival. – Szülőként kimondhatom, hogy a világ legcsodálatosabb érzése szülőnek lenni. Azt is ki kell viszont mondanom, hogy a legfelelősségteljesebb feladat is egyben, hiszen rajtunk, szülőkön múlik, hogy milyen mintát és példát adunk gyermekeinknek, és mennyire tudjuk boldfoggá, szeretettelivé varázsolni gyermekkoruk világát, azokat az éveket, amelyek meghatározhatják egész további életüket.

A rendezvényen megjelenteket köszöntötte Morvai Szilveszter is, az OTP Bank fiókigazgatója – a bank anyagi támogatást nyújtott a nagycsaládosok karácsonyi ünnepségéhez –, majd gyerekek és szülők együtt nevethettek és izgulhattak Béla, a kecske kalandjain, a Profi-L Bábcsoport előadásában.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!