Kossuth Lajos emléke előtt tisztelegtek
Képgaléria
– „Kerek, fekete kalapot viselt, hátralengő fekete tollal, viselete egyszerű volt, mint mindig. Hanem mikor szólt, óh, akkor bíbor és arany volt rajta minden. Úgy árasztani maga körül a fényt soha szónok nem tudta, mint ő. És soha magát úgy szónokolni nem hallottam, mint e napok alatt. Soha sem ugyanazon beszédet, a mit itt vagy amott mondott, mindig mást, mindig olyant, mit a belső hév sugallt ajkaira" – kezdte beszédét az alábbi idézettel dr. Bánki Horváth Mihály, majd kitért Kossuth Lajos életének meghatározó eseményeire.
– Monokon született, talán 1802. szeptember 19-én, talán csak azon a héten. Az anyakönyv, amelybe bejegyezték, 1810-ben elégett – ő maga is bizonytalan volt, mikor is jött a világra. Édesapja Kossuth László, az Andrássy grófok uradalmi ügyvédje, édesanyja Weber Karolina, az olaszliszkai postamester lánya. Nemesek voltak, de munkából éltek. Hét testvére követte. Családjában magyarul és szlovákul szóltak, iskoláiban: Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és Sárospatakon emellett elsajátította a latint és a németet is. Kiváló jogász édesapja Pestre küldte tanulni, de nem volt elég jómódú hozzá, hogy maradhasson is: 1824-ben Sátoraljaújhelyre tért vissza és itt Zemplén vármegyében lett ügyvéd alig 22 évesen. Vármegyéje nemessége gyorsan megszerette: édesapja jó híre kiváló ajánlólevél volt, már az 1825-ös országgyűlésen két elhunyt főnemes özvegyét képviselte a felsőtáblán. Gyorsan haladt a képzeletbeli ranglétrán, míg aztán egy máig sem tisztázott ügyben sikkasztással vádolták meg és megyei karrierje 1831-ben egy csapásra összeomlott. Ám a közösség szeretete új lehetőséget teremtett számára: ismét az országgyűlésbe került, megint csak távollevő főrendek követeként – de új szerepben: magába szívta és átformálta a korszerű reformeszméket. Megteremtette az Országgyűlési majd a Törvényhatósági Tudósításokkal a politikai nyilvánosságot. Tudásával és szervezőkészségével átlökte a múltban rekedt magyar társadalmat a modern korba. Kivívta a hatalom ellenszenvét, amely bebörtönözte és megtörni igyekezett – de ő a fogságában a megőrülés helyett tökéletesen megtanult angolul, és kiszabadulva megteremtette a modern magyar politikai újságírást.
Magánemberként is nagyon szerethető volt – emelte ki dr. Bánki Horváth Mihály.
– Talán nem gondolnánk a század legnagyobb szónokáról, de visszahúzódó és csendes volt. Puritán, dolgos evangélikusnak nevelték, akárcsak Petőfit és egész életében az is maradt. Sohasem élt palotában, elviselte és használta a népszerűséget, de mindig dolgozott, a saját munkájából tartotta el családját. Szerette és becsülte a feleségét, Meszlényi Teréziát. Két fiuk született: Ferenc és Lajos és egy kislányuk, Vilma. Családja követte az emigrációba, Törökország után hol Londonban, hol Párizsban, majd III. Napóleon árulása után a születő Olaszországban éltek. Fiai ekkor már mérnöknek tanultak a párizsi politechnikumban és a londoni egyetemen, egyedül Vilma lakott szüleivel. A kislány azonban tüdővészt kapott, a COVID valamelyik akkori változatát, és szülei hiába próbáltak meg mindent – pedig az esős Torinó helyett a mediterrán Genovába költöztek, hátha a lágy tengeri levegő segít –, Vilma tizennyolc éves korában elhunyt. Éppúgy, ahogy pár évvel később Petőfi Zoltán – tüdővészben, torokgyíkban, ahogy akkor Félegyházán mondták, éppúgy, mint Móra Ferenc idősebb testvérei.
Számos cikket írt és felolvasóestet tartott, élete alkonyán megírta emlékiratait és közben folyton kutatott. Gondolnánk, hogy államelmélettel vagy politikával foglalkozott, de nem, az idős Kossuthot a természettudományok és a botanika érdekelte. Talán ennek köszönhető, hogy teljes szellemi frissességben tölti utolsó évtizedeit.
Itt állunk most, az utcájában, élete temploma, a magyar függetlenség és önkormányzatiság egyik jelképe, gyönyörű szecessziós városházánk előtt. Éppen 130 éve, hogy elhunyt. Elment, de mégis itt van közöttünk. Ott van a népdalainkban és legfelemelőbb történeteinkben, a Kossuth-kifliben és legtöbb városunk főutcája nevében, a szabadságunkban és önállóságunkban, az értelmes jövőbe vetett hitünkben – zárta beszédét az igazgatóhelyettes.
V. B.
