Helyi hírek 2024. március 22. 08:00

A Constantinum iskola nyerte a Fekete Pál Emlékversenyt

Képgaléria
A Constantinum iskola nyerte a Fekete Pál Emlékversenyt
A Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium tanulói nyerték meg a március 21-én megrendezett Fekete Pál Emlékversenyt. A megjelenteket a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke, Kállainé Vereb Mária köszöntötte.

Az eseményen a helyi és a környékbeli általános iskolák vettek részt, és Móra Ferenc munkásságával, életével, valamint a Kincskereső kisködmön című könyvével kapcsolatos ismereteikről adtak számot. A XIII. Fekete Pál Emlékversenyt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és Fekete Pál családja közösen szervezte. A részletekről Kapus Béláné, az egyesület elnöke számolt be lapunknak.

– Az emlékversenyt 2005-ben a Platán Utcai Általános Iskola kezdeményezte. Az idei verseny témája kapcsolódik a Móra Ferenc Emlékév eseményeihez. Ezzel szerettük volna hangsúlyozni, hogy Móra mindenkié. A versenyen résztvevő diákok nagyon szépen felkészültek, amiért hálásak vagyunk a tanáraiknak is.

A feladatok összeállításában törekedtünk a változatosságra. Például kezdésnek azt kértük a gyerekektől, hogy egy háromperces előadásban készüljenek fel Móra Ferenc életéből. Ezt követően készítettek illusztrációt, mozaikokból raktak ki képeket, és a Kincskereső kisködmön című könyvvel kapcsolatos tárgyak felismerésében, továbbá helyesírási és szépolvasási feladatokban is számot adtak tudásukról. Én töltöttem be a zsűri elnöki tisztét, Mrázné Rádi Mária és Fekete Beatrix zsűritagok mellett.  

Az emlékverseny első díját a Constantinum intézményének csapata nyerte el, ők vitték haza a vándorkupát. A második helyezést a József Attila Sportiskolai Általános Iskola diákjai, a harmadikat pedig a Móra Ferenc Gimnázium hatosztályos tanulói érdemelték ki.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton 
              

Kövessen minket a Facebookon is!