Helyi hírek 2024. március 27. 06:00

Ojos del Salado dr. Nagy Balázs beszámolója alapján

Képgaléria
Ojos del Salado dr. Nagy Balázs beszámolója alapján
Folytatódott a Földrajzi szabadegyetem sorozat a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban március 26-án, kedden. Magyarok a föld legmagasabb vulkánján, avagy a kérdőre vont hegy: Ojos del Salado címmel dr. Nagy Balázs, az ELTE egyetemi docense, a Földgömb magazin főszerkesztője tartott izgalmas, képekkel illusztrált beszámolót.

A megjelenteket a sorozat házigazdája, Bense Zoltán hegymászó, földrajztanár, iskolaigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy dr. Nagy Balázs nem először vendége a könyvtárnak, városunkban már több alkalommal köszönthettük őt. Megtudtuk, hogy dr. Nagy Balázs az Ojos del Saladon már 10 alkalommal járt már, de nem csupán hegymászóként ismerhetjük őt. Expedícióinak célja, hogy csapatával méréseket, kutatásokat végezzenek a Földnek olyan régiójában, ami még tudományos értelemben fehér foltnak számít.

Dr. Nagy Balázs előadása kezdetén ismertette a kutatásaik célját. 2008-ban kezdték meg a terület feltárását, megismerését, amely munka azóta is folyik. Az Andok olyan területén kezdték meg a munkát, amit a tudomány még nem ismer. Hozzátette: a kutatók számára mindig nagyon fontos, hogy olyan helyet, olyan témát találjanak, aminek tudományosan is nagy az értéke és emellett van gyakorlati haszna is. Úgy véli, nem véletlen, hogy nincs ismeretanyag a területről, hiszen nagyon zord, embertelen körülmények uralkodnak ott.

A klíma- és környezetkutatások során mérőműszerek segítségével adathalmazokat gyűjtenek az adott területről, amelynek elemzése a többi között a klímaváltozás megjelenő folyamatait tárja fel számukra. A majdnem 7000 méter magas vulkáni képződmény, az Ojos del Salado az Andok második legmagasabb helye, amely Chile és Argentína határán fekszik, az Atacama-sivatagban. Szélsőségesen száraz, hideg, szeles, nagyon magas UV-sugárzással bíró, lakatlan helyszínen készült fotókkal színesített előadás során a megjelentek úgy érezhették, hogy szinte részesei az expedíciónak. Dr. Nagy Balázs magával ragadó előadásmódja – amellyel megélt élményeit és tapasztalásait átadta a közönségnek – igazán sodró lendületűvé és könnyen befogadhatóvá tette a mondanivalót.

Z. A. 

Fotó: Fantoly Márton
              

Kövessen minket a Facebookon is!