Helyi hírek 2024. március 27. 16:30

Melyik sulit a sok közül? – szakszerű segítség a szülőknek

Képgaléria
Melyik sulit a sok közül? – szakszerű segítség a szülőknek
Melyik sulit a sok közül? címmel tartott előadást Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató és Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, az M5 csatorna műsorvezetője március 26-án, a kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Házban. A meghívott vendégekkel Jankovszki Zoltánné, a Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola igazgatója beszélgetett.

A művelődési ház konferenciaterme megtelt kíváncsi szülőkkel és szakemberekkel, akik Uzsalyné dr. Pécsi Rita, Horváth Szilárd és Jankovszki Zoltánné Andrea érdekes beszélgetését hallgathatták meg az iskolaválasztás mikéntjéről és a hosszútávú következményeiről. Ezen felül egyebek mellett szó esett a digitális eszközök használatáról, amit mind a három szakember ellenjavallt.

Jankovszkiné Zoltánné felhívta a figyelmet arra, hogy Kiskunfélegyháza számos általános iskolával rendelkezik, ami lehetőséget ad a szülőknek és gyermekeiknek a megfelelő oktatási intézmény kiválasztására. Ennek szempontjai azonban túlmutatnak az épület elhelyezkedésén, vagy akár a pedagógusok személyén is. Az esemény a jó döntés meghozatalához kívánt segítséget nyújtani a szülőknek.

Uzsalyné dr. Pécsi Rita neve mindig érdekes és hasznos témát jelent a hallgatóság számára. A neveléstudománnyal foglalkozó főiskolai tanár kiemelte: az iskolaválasztás a szülők számára nehéz döntés, amiben a hosszútávú cél a lényeges. Elvégre az általános iskolában dől el a gyermek tanuláshoz, újdonságok megismeréséhez, közösséghez fűződő viszonya. Ez a szülőknek, a gyermekeknek és a pedagógusoknak is számos megoldandó feladatot hoz. Feszes az oktatási rendszer tempója, amit nem mindenki képes követni. Márpedig fontos megérteni, hogy minden gyermek más és más ütemben fejlődik és tanul. Ugyanaz a tempó nem felel meg mindegyikük számára. Éppen ezért rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a gyermek egyénisége és igényei alapján döntsön a szülő az intézmény, vagy a tanító mellett.

A neveléskutató hangsúlyozta: a rugalmasság és az egyéni támogatás kulcsfontosságú a sikeres oktatásban és tanulásban. Egy olyan környezetben, ahol a gyermeknek lehetősége van saját tempójában fejlődni és ahol az oktatás a személyre szabottság és az egyéni erősségek kiemelése köré épül, sokkal könnyebben és hatékonyabban tud fejlődni és boldogulni. Meg kell találni azt az egyensúlyt, amiben a teljesítés és a gyermekkor megélése is belefér. Ezért fontos, hogy a rendszer ne csak a teljesítményre, hanem az egyéni fejlődésre és boldogságra is odafigyeljen. Azt ajánlotta, vegyék figyelembe a szülők a leendő osztálylétszám, az iskolai hangulat és szellemiség kérdését, hiszen a gyermekük nyolc évig ennek a közösségnek lesz a tagja.

Horváth Szilárd elmondta, amikor ő volt abban a helyzetben, hogy a gyermekei általános iskolai tanulmányairól kellett döntenie, nem talált olyan intézményt, ami minden tekintetben megfelelt volna az elvárásoknak. Húsz évvel ezelőtt ezért megalapította a Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát, ahol olyan fontos szemléletet közvetítenek, mint a természet szeretete, a néphagyományok ápolása, a családias légkör kialakítása. Iskolájukban nem használnak digitális eszközöket, sőt, a hozzájuk járó diákok otthon sem kapnak kütyüt a kezükbe, helyette sokat kézműveskednek, néptáncot és népzenét tanulnak, valamint a fiúk még a szablyavívásban is elmélyülhetnek. Tudományos felmérések bizonyítják, hogy ezeknek a hagyományos nevelési módszereknek köszönhetően a gyerekek okosabbakká és intelligensebbeké válhatnak. Ebben Uzsalyné dr. Pécsi Rita is egyetértett, aki számos könyvet írt a témában. Kiegészítette a hallottakat azzal, hogy a digitális eszközök használata többek között agressziót, indulatkezelési nehézségeket, figyelemhiányt, olvasási és beszédértési gondokat okozhat…

Végezetül a szakemberek megegyeztek abban, hogy az oktatást és a gyermekközpontú nevelést érintő minden változás csak közös összefogással, a szülői példamutatással és apró lépésekben tett erőfeszítésekkel lehet sikeresen megvalósítani.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton
        

Kövessen minket a Facebookon is!