Sport 2024. március 29. 14:00

Győzelmet eredményezett a jó második félidei játék

Győzelmet eredményezett a jó második félidei játék
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában nem a hétvégén, hanem csütörtökön játszották le a Kiskunfélegyháza, Lajosmizsei VLC mérkőzést, a Honvéd Sporttelepen.

A hazaiak egyértelmű célja az volt, hogy itthon tartsák a három pontot, és felzárkózzanak az élmezőnyhöz. Ezt meg is tudták valósítani, mert a mostani mérkőzésen győzelmet arattak, és azonos pontszámot gyűjtöttek, mint a második helyen álló Tiszakécske és a harmadik helyen lévő Kunbaja. Igaz, a Tiszakécske egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A találkozó előtt a Kiskunfélegyháza az ötödik, a Lajosmizse pedig a hatodik helyet foglalta el a tabellán, és csak két pont különbség volt a két csapat között a Félegyháza javára. Tehát, egy vendéggyőzelem esetén a Lajosmizse megelőzte volna a Kiskunfélegyházát. Azért azt is meg kell említeni, hogy a Lajosmizse egy mérkőzéssel többet játszott.

Bár a két egyesület régóta egy osztályban játszik, és ismerik is egymást, most mégis úgy tűnt, hogy az első játékrész az ismerkedéssel telt el. Bár akadtak helyzetek, de azok rendre kimaradtak, mert pontatlanok voltak a labdák. Talán a legnagyobb helyzet Oroszi előtt adódott, amikor Erős jobboldali beadásába nem tudott beleérni, mert erős volt a labda.

A második félidőben magasabb sebességre kapcsolt a Kiskunfélegyháza. Nagy nyomást helyezett a Lajosmizsére, aminek meg is lett az eredménye. A 70. percben Erős kapott egy jó indítást, már a tizenhatoson belül járt, amikor elkaszálták. A játékvezető határozottan a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőhöz természetesen Oroszi állt oda és magabiztosan értékesítette, 1–0. Nem sokkal később ismét az elmúlt évi gólkirály volt eredményes. Oroszi egyéni alakítás után éles lövést küldött kapura, az egyik védő ugyan a gólvonalról próbált menteni, de a testéről a hálóba pattant a labda, 2–0. Oroszi Dániel ezzel már tizenhét gólnál jár a 2023/2024-es vármegyei első osztályú bajnokságban.

A második játékrészben jobban játszott a Kiskunfélegyháza a Lajosmizsénél, ami nemcsak játékban, hanem eredményben is megmutatkozott. A csapatban bemutatkozott Kanyó János testvére Kanyó Máté, és aki még nincs tizenhét éves, de Némedi Norbert játéklehetőséget adott neki, ha nem is sokat, de pályára tudott lépni a felnőtt csapatban.

Némedi Norbert: – Ismét hazai pályán játszottunk, egy nagyon szervezett Lajosmizse érkezett hozzánk. Úgy gondolom, hogy összességében több lehetőségünk adódott, mint az ellenfelünknek a mérkőzés folyamán. Elég nehezen tudtuk feltörni a Lajosmizse védekezését, de a találkozó végére erőnlétben és helyzetkihasználásban is jobbak voltunk, ennek köszönhetően meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Tavasszal eddig öt mérkőzést játszottunk, és azt tudom mondani, hogy nagyon kiegyensúlyozott a teljesítményünk, ami eddig nem igazán volt ránk jellemző. Nagyon kicsi kiingásaink vannak. Öt jó találkozóból négyet megnyertünk, egyszer, a Harta ellen pedig döntetlent játszottunk. Ott is nagyon közel álltunk a győzelemhez, de ne legyünk elégedetlenek, nem lehet minden meccset megnyerni. Szakmailag ennél jobban nem tudtunk volna teljesíteni, de még hátravan kilenc mérkőzés, meglátjuk, hogy azokba hogyan tudunk belemenni.

Kiskunfélegyháza–Lajosmizsei VLC: 2–0 (0–0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Rabi József Zsolt (Szomjú Richárd, Juhász László).

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Nagy D. (Magony 76.), Erős (Kőrös 81.), Marsa (Szabó D. 63.), Oroszi (Kanyó M. 88.), Nagy V., Kanyó J., Urbán, Szabó P., Kurgyis K., Huszka.
Vezetőedző: Némedi Norbert

Lajosmizse: Kis Cs. – Fekete A. Orlov L., Halasi, Peres, Kiss L., Orlov A. (Sallai 65.), Bán, Juhász, Csicsó, Valkai.

Gólszerző: Oroszi 71., 83. percben.
Sárga lap: Huszka 36., Erős 66., Szabó P. 85., ill. Orlov L. 17.

A legközelebbi mérkőzés április 7-én, vasárnap lesz. Akkor Akasztóra utazik a csapat, a találkozó 16:30-kor kezdődik az Akasztói Sporttelepen.
           

Kövessen minket a Facebookon is!