A félegyházi oskolák története
Képgaléria
Magony Ádám elmondta: Spártában az volt a mérvadó, hogy jó katonákat neveljenek a férfiakból, a nők pedig szüljék ezeket a katonákat. A középkorban a papok nevelése, a szerzetesrendek működtetése, a kódexek írása, a könyvek másolása volt fontos szempont. A nők otthon maradtak, a háztartás vezetése, a gyermek nevelése mellett besegítettek a mezőgazdasági munkákba, valamint a bordélyokban örömlányként dolgoztak. A felvilágosodás korában, az ipari forradalom idején tanult férfiakra volt szükség, így szépen, lassan, de biztosan beindult az iskolák alapítása, a taníttatás. Sokkal később ugyan, de a nők számára is volt lehetőség. Ez javarészt az egyházhoz kötődött, és apácák voltak a tanárok.
Félegyháza története a 18. század második felében különleges és izgalmas fejlődésen ment keresztül, amelynek középpontjában az oktatás és a vallási állt. A város – bár kezdetben magas volt az írástudatlanság és kevés az értelmiség – komoly lépéseket tett az oktatás fejlesztése érdekében. Az egyház és a helyi közösség együttműködve tartotta fenn az oktatási intézményeket és az első tanítók megjelenésével egyre szervezettebbé vált az oktatás. A városi tanácsülésen is az oktatás fejlesztése mellett döntöttek, aminek eredményeként felépült az első iskolaház és új tanítókat alkalmaztak.
Az oktatás területén bekövetkezett változások mellett a vallási élet is virágzott a városban. A fatemplom Nepomuki János szobrával, majd később a kőtemplom egytornyú változatával jelképezte a vallási közösség fejlődését. Az első misét 1761-ben tartották a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt templomban.
A 18. század végén Mária Terézia Félegyházát nevezte ki a Kiskun kerület székhelyévé, ami tovább növelte a város jelentőségét és népességét. Az újratelepülés és a népességnövekedés kikényszerítette az iskolák fejlesztését is. Az országos iskolareform és a Ratio Educationis bevezetése új utakat nyitott e téren. Félegyházán is megjelentek az új típusú iskolák és a latin tanítási nyelv mellett a magyar is fontossá vált. Az oktatás ingyenességét is támogatták, ezért az oktatási rendszer folyamatosan fejlődött.
Az 1848-as forradalom hatása az oktatásra
Az 1848-as forradalom és szabadságharc bukása után a bécsi császári minisztérium irányítása alá kerültek a hazai iskolák. Osztrák mintára kellett kialakítani a magyar oktatási rendszert, beleértve négy algimnázium és négy főgimnázium létrehozását. Az 1850-es Entwurf bevezetése nyomán nyolcosztályos gimnáziumokat terveztek, ahol érettségi vizsgát kellett tenni, középszintű végzettségű tanárokat alkalmaztak, és biztosították a fix tanári számot. Az algimnáziumoknak hat tanárt kellett volna alkalmazniuk, beleértve az igazgatót is. Mivel az új rendszer nem felelt meg az elvárásoknak, így 1854-ben ideiglenesen bezárták az iskolákat és csak az elemi iskolák működtek. Ugyanebben az időszakban – a lakosság tanyára költözése nyomán – elkezdődött a tanyai iskoláztatás, amit magánkezdeményezés indított el. Számos tanyai iskola jött létre a város határában. Emellett a városban is épült néhány új iskola az 1870-es, ’80-as és ’90-es években.
A kiegyezés utáni iskolatörténet
Az 1867-es kiegyezést követően Eötvös József vallási és közoktatásügyi miniszter célul tűzte ki a magyar közoktatás gyökeres átformálását. Ennek érdekében állami tanítóképző intézeteket hozott létre és támogatta a népiskolai tankönyvek írását. 1868-ban megszületett Magyarország első népoktatási törvénye, amely előírta a hatosztályos elemi népiskolát és elrendelte a tankötelezettséget. Az oktatás ingyenességét nem mondta ki, de az igazoltan szegény szülők gyermekei nem fizettek tandíjat. A kiegyezés után a századforduló táján jelentősen nőtt az iskolába járó gyermekek száma. Eötvös minisztersége alatt mintegy kétszáz színvonalas népiskolai tankönyv jelent meg, nemzetiségi változatban is. A 19. század végén Félegyházán újabb változások történtek az oktatás területén: 1872-ben megszűnt a céhrendszer és bevezették a szabad ipargyakorlást. Egy évvel később, 1884-ben a várost kötelezték egy iparos iskola nyitására, amennyiben legalább 50 egyforma korú tanonc lakott a településen. Az iskolai környezetben szigorú szabályok voltak érvényben, amelyek verést és vesszőzést is magukban foglaltak. Több iskolai alapítvány is létezett a tehetséges diákok számára. Az oktatási intézmények fejlődése folyamatos volt. 1876-ban Csongrádról Félegyházára helyezték át a tanítóképző intézetet, amivel az algimnázium és a tanítóképző jó kapcsolatot ápolt. Az iskola folyamatosan bővült és fejlődött, például 1886-ban nagyobb restaurálások történtek az épületben. A városi igények növekedésével 1891-ben az algimnáziumot főgimnáziummá fejlesztették és elindították az ötödik osztályt. A gimnázium népszerűsége és sikere egyre nőtt, így 1894-1895-ben először tettek érettségi vizsgát Félegyházán. Az új épület megépítésekor a városi vezetés ingyenes telket és anyagi támogatást nyújtott az oktatási intézményeknek. A lányiskola projektje ugyanakkor megtorpant, és csak évtizedekkel később valósult meg.
A 20. században alakult meg a Constantinum iskola
A 20. század elején a Constantinum története jelentős fejlődésen ment keresztül Kiskunfélegyházán. 1908-ban a Kalocsai Iskolanővérek megalapították a kiskunfélegyházi iskolaházat, ami biztos anyagi alapokra támaszkodott Kalmár Józsefné Fazekas Anna adományainak köszönhetően. Az épület bővítésével új szárnyakat hoztak létre, köztük a Petőfi-szárnyat. Az iskola új részében működött elemi és polgári leányiskola, tantónőképző, valamint internátus. A tanítóképző és a tornaterem is ide költözött. A tanácsköztársaság időszakában az államosítás kísérletei meghiúsultak.
A Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által nyújtott anyagi támogatással újabb szárnyat építettek az iskolának, amelynek felavatására 1932-ben került sor. Az iskola később tovább bővült, 1938-ban kezdte meg működését a négy évfolyamú Mezőgazdasági Leányiskola. Az izraelita iskola kérdése is fontos volt a városban, és a zsidó közösség pénzügyi támogatásával sikerült felépíteni egy felekezeti iskolát. A zsidó közösség jelentős számban jelen volt Kiskunfélegyházán, hitközösséggel, imaházzal, illetve iskolával rendelkezett. Az ortodox és neológ irányzatú zsidók száma is mérvadó volt a városban. Az iskolarendszer modernizációja során egységesítették az ortodox és neológ képzést, de a pénzügyi nehézségek miatt ezt csak korlátozottan tudták megvalósítani.
Magony Ádám az óvodák létrejöttére is kitért: – Eötvös az óvodák ügyére is figyelmet szentelt. 1870-ben törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé, amit bekövetkezett halála miatt nem sikerült végrehajtani. A kisdedóvást szabályozó törvény 1891-ben lépett életbe, ezzel beillesztve az óvodát a magyar köznevelési rendszerbe, elősegítve a gyermekek testi, értelmi és erkölcsi fejlődését. A törvény rendelkezett az óvónők képzéséről is. Óvónőképző intézetbe ettől kezdve csak a polgári iskola, vagy a gimnázium négy osztályának elvégzése után jelentkezhettek lányok és fiúk. A jelentkezés feltételei: egészséges, ép testalkat, zenei hallás, betöltött 14. év. A képzési ideje két év volt. A közismereti és készség tárgyak mellett neveléstani ismereteket oktattak, hospitálásokat szerveztek a képzők mellett felállított mintaóvodákban. A képzés végén a növendékek képesítő vizsgát tettek elméletből és gyakorlatból. Ezt követően egy tapasztalt óvónő mellett gyakorolták a pedagógiai munkát 18 éves korukig, amikor már óvóképesítő oklevelet kaptak. A törvény előírása szerint az óvodákban csak képesített óvónőt alkalmazhattak. A századfordulón jelentős mértékben növekedett az óvodák száma, így kiszélesedett az óvónőképző intézetek hálózata.
1948-ban négy óvoda működik: az Eszterházi Óvoda, amit ma már Bercsényi utcai Óvodaként ismerünk. Óvónője Vass Antalné, dajkája Kalmár Jánosné volt. A beíratott gyermekek száma 120 volt. A dr. Holló Lajos u. 11. szám alatti MDP Napköziotthonba beíratott gyerekek száma 120. Az óvónő Tajti Rozália, a dajka Solymosi Anna, a főzőnő pedig Gubosi Lászlóné. A Dobó Napköziotthonos Óvoda a Dobó utca 11. szám alatt működik. Az óvónő Pintér Mária, a dajka Kiss Ilona, a főzőnő Csiszár Mária. A beíratott gyermekek száma 100. A Námán Katalin Napköziotthonos Óvoda a Rákosi Mátyás utca 5. szám alatt volt található, amit ma Szegedi útnak hívunk. Az óvónő Keserű Erzsébet, a dajka Agárdi Józsefné, a főzőnő Csiszár Mária, városi és szegénygondozó volt.
1958-ra a városnak öt napközis és két kisegítő óvodája van: a Dózsa Óvoda az összes közül a legjobban berendezett, a legkevesebb hiányosságra panaszkodó intézmény. Sőt, ebben az évben további bővítések történtek. A Vörös Hadsereg úti Óvoda sürgős renoválásra szorul. Túlzsúfolt, ütött-kopott a padlózata, néhol hiányos. A Felszabadulás úti Óvoda szintén túlzsúfolt, befogadóképessége 65 gyermek, azonban tényleges létszáma 97. Az intézményt Nyári Ilona vezette. A Bercsényi úti Óvoda felújításra szorul. A vezetők az javasolják, hogy a pedagóguslakást át kell alakítani csoportszobává, az óvónőnek pedig másik lakást kell kiutalni. Az épületben hat hónapja már nincs víz. A Dobó utcai
Óvoda belső berendezése szép, szintén nincs víz az épületben, ezért körülbelül 200 méterről, az Alpári útról kell hozni. Udvara nagyon kicsi.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
