Félegyházi Betlehem
A hideg szinte fenyegető volt. A fehérbe öltözött házak falai és az úttest valósággal ontotta a jeges zimankót. A hóesésben sötétszürke nagykabátos férfi igyekezett a városka központja felé a hosszú platánsoron. Valószínűleg az utolsó vonattal érkezett, hogy együtt töltse a Szentestét szeretteivel. Már erősen szürkült, teremtett lélek se járt az utcákon. Azaz mégis... A gimnáziummal szemközti üzlet előtt nyolc-tíz éves forma kisfiú állt. Vágyódó tekintete a kirakatot díszítő Betlehemre szegeződött.
A kétezer éves bibliai történet legszebb kellékére: a rongyos istállóra, melynek közepén ott állt a Gyermek fekhelyéül szolgáló jászol, körülötte a Szűzanya, Szent József, a szamár, az ökör, a pásztorok és a három napkeleti bölcs. Az istálló fölött pedig a fényesen ragyogó csillag.
– Tán ezt a Betlehemet szeretnéd megvenni? – állt meg a gyerek mellett az idegen férfi.
– A fiú némán bólintott, szemeit azonban egy pillanatra se vette le a Betlehemről.
– Nem biztos, hogy eladó, de ha mégis, sokat kérhetnek érte... Míves munkának tűnik – mondta inkább magának a férfi. A kisfiú kihúzta egyik kezét a zsebéből s nyitott tenyerét a férfi elé tartotta. Egy tízkrajcáros fénylett rajta.
– Ezt az előbb találtam, de nem hiszem, hogy bármit adnának érte – mondta lemondóan.
– Hadd nézzem csak... – nyúlt utána férfi, és a fény felé fordulva alaposabban szemügyre vette az érmét.
– Hallod-e, ez nem akármilyen tízkrajcáros! Ahogy nézem, nem is a Földön készült, alighanem valamelyik angyal veszíthette el. Ez hamisítatlan égi tízkrajcáros, és éppen ezerszer annyit ér, mint földi megfelelője – biccentett elismerően, miközben visszatette a fiú tenyerébe az érmét. A gyerek tátott szájjal bámult rá.
– Gyere, menjünk be az üzletbe, magad is mindjárt megbizonyosodhatsz róla, hogy valódi kincset szorongatsz a markodban – mondta az idegen, azzal kézen fogta fiút és benyitott a boltba. Bent idős kereskedő fogadta őket. hetek szolgálatukra? Csak igyekezzenek, ha lehet, már épp zárni készültem... – tette hozzá udvarias mosollyal.
– Akkor épp a legjobbkor jöttünk – nyugtázta elégedetten az idegen.
– Kis barátom egy rendkívül értékes érmét talált. Valószínűleg az angyalok valamelyike veszthette el. Olyan sokat ér, hogy bármit megvehet érte – tette hozzá, közben szemével odahunyorított a boltosnak.
– Szabad lesz megnéznem azt a csodapénzt – mosolygott az öreg.
– Természetesen – felelte a kisfiú és átadta a tízkrajcárost.
– Egyszerűen hihetetlen! – kiáltott fel a boltos.
– Ez a pénz tényleg egy vagyont ér! Micsoda szerencséd volt, fiam, te aztán igazán engedelmes és jó lehetsz, ha az égiek ilyen kegyben részesítettek. Válaszd ki hát, amit szeretnél – simogatta meg a gyerek fejét. A fiú előbb a kereskedőre, aztán az idegenre nézett. Mivel mindkettejük tekintetéből biztatást olvasott ki, kis habozás után rámutatott a kirakatban ragyogó Betlehemre.
– Ezt szeretném – mondta egyszerűen.
– Máris becsomagolom – készségeskedett a boltos. Valahonnan elővarázsolt egy nagy dobozt, belehelyezte a Betlehemet, rakott mellé egy nagy marék szaloncukrot, két tábla csokoládét, és néhány marcipánangyalt is ráadásként, majd az egészet ügyesen betekerte egy csillogó karácsonyi papírba, s még egy piros szalaggal is átkötötte.
– Boldog karácsonyt, fiam! Legyen máskor is szerencsém! – mondta, miközben a pult fölött átnyújtotta az álmélkodó kisfiúnak a csomagot. A gyermek megilletődve köszönte meg a kedvességét, aztán elbúcsúzott a két férfitől és boldogságtól ragyogó arccal kilépett a boltból.
– Mennyivel tartozom, uram? – vette elő pénztárcáját az idegen, amint bezárult az ajtó a kisfiú mögött.
– Semmivel, uram! – szabadkozott a boltos.
– De, uram, ön odaadta kirakata legszebb díszét ennek a kisfiúnak. Amennyire meg tudtam becsülni, az a Betlehem legalább kétezer pengőt ért.
– Szóra sem érdemes, uram! – szabadkozott ismét a kereskedő. – Ma este nekem is karácsonyom van. Jézus, akinek a szülését ma ünnepeljük egy alkalommal azt mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.” Nos, én még soha életemben nem voltam engedékeny senkihez. Nem tettem jót senkivel. Ezért nem is volt még részem abban a csodálatos érzésben, amit most éreztem, amikor átadtam a Betlehemet ennek a gyereknek. Uram, ehhez fogható érzést még soha nem tapasztaltam. Én tartozom önnek hálával, amiért behozta a boltomba ezt a kisfiút.
Az idegen nem válaszolt, csak némán kezet nyújtott a boltosnak. S ahogy ott álltak egymással szemben, egymás kezét szorítva, valami furcsa meleg járta át mindkettejük lelkét. S bár a könnyező férfi nem a legszebb látvány, bizony mindkettejük arcán alágördült egy-egy könnycsepp. És mindketten érezték, hogy abban a pillanatban – akárcsak kétezer esztendeje a távoli betlehemi istállóban – az ő lelkükben is megszületett a Megváltó.
Igen. Ez karácsony legfőbb üzenete: Isten emberré lett, hogy megmutassa, milyennek kell lennie az embernek. Ez a kinyilatkoztatás egyben figyelmeztetés is, hogy az ember ne csak küllemében, hanem egész lelkületében, egész lényében ember legyen. Mert, ha végre megtanuljuk, hogy saját ügyeink helyett elsősorban szűkebb-tágabb környezetünk, közösségünk ügyeit helyezzük előtérbe, nem csak lelki életünkben haladunk előre, hanem az úgynevezett ideigvaló dolgok mögül is egyre inkább előtérbe kerül majd az örökre megmaradó valódi érték: a szeretet. Mert a szeretet maga az örök karácsony.
Szász András
