Helyi hírek 2024. április 17. 10:00

Megtartotta éves közgyűlését a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület

Képgaléria
Megtartotta éves közgyűlését a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület
Április 12-én tartotta meg éves közgyűlését a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol a 2023-as munkáról és a 2024-es tervekről, programokról szóltak.

A közgyűlést Tóth Istvánné elnökhelyettes vezette, aki elmondta, hogy az egyesület eseményekben gazdag évet tudhat maga mögött. A rendezvényen Horváth Zoltán, a Constantinum intézmény 4. osztályos tanulója, az egyesület által szervezett Móra szavalóverseny nyertese, a Gavallér zsiráf című Móra-verset adta elő. Az egyesület köszöntötte a kerek évfordulót ünneplő tagtársakat, majd gyertyagyújtással, néma felállással tisztelegtek elhunyt tagtársaikról.

Kállainé Vereb Mária elnök beszámolójában összefoglalta, hogy az elmúlt évet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója, az idei évet pedig a Móra-emlékév programsorozat határozza meg. Emellett megemlékezések, rendezvények, kirándulások, kiadványok készítésével gazdagítják a város kulturális életét.

A találkozón elhangzottak az egyesület 2023. évi beszámolói, majd a 2024. évi programjavaslat, illetve a költségvetés előterjesztése és elfogadása következett. Felszólalt többek között Kapus Béláné, aki az irodalmi szekció munkáját ismertette. A tiszteletbeli elnök elmondta, hogy idei fő feladatuk a 2022 októberében elkezdett munkájuk beérett gyümölcse, a két Móra-fiú, Móra Ferenc és Móra István tanárairól című könyv megjelentetése lesz. A mű elkészítése nehéz feladat elé állította a szerkesztőket, de a nehézségek leküzdéséhez sok segítséget kaptak a levéltárból. A könyvbemutató tervezett időpontja idén októberben lesz.

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület gondozásában elkészült a 100 éves a Petőfi-szobor Kiskunfélegyházán című kiadvány. A könyvet dr. Tarjányi József tiszteletbeli tagtárs, a város helytörtének lelkes kutatója mutatta be.

A közgyűlést Kállainé Vereb Mária Schiller szavaival zárta, megköszönve az eddigi támogató, segítő, közreműködő munkát, amelyet kitűzött feladataik megvalósításához kaptak, és kapnak a jövőben. ”Másokért tenni valamit szeretetből, másoknak örömet szerezni, mások örömén örülni, ez a legnagyobb és legszebb öröm a földön.”


K. G.

Fotó: Fantoly Márton 
             

Kövessen minket a Facebookon is!