Sport 2024. április 14. 15:00

Nem találtak kapuba a csapatok

Nem találtak kapuba a csapatok
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában az ötödik helyen álló Kiskunfélegyháza a táblázaton tizennegyedik helyezett SC Hírös-ÉP Egyesületet fogadta.

A kecskeméti csapat az eddig lejátszott huszonegy mérkőzéséből tizenhetet gyűjtött, ami az utolsó előtti helyhez volt elegendő. Ezzel szemben a Kiskunfélegyháza húsz mérkőzésből 38 ponttal rendelkezett, ami az ötödik helyet jelenti. Ebből a hazai szurkolók azt a következtetést vonhatták le, hogy sima győzelem lesz a találkozó eredménye. A labdarúgásban azonban nem mindig a papírforma érvényesül. Ezúttal sem így történt. Lehetne a csapatokat kritizálni, no, nem azért, mert nem esett gól, hanem a játék színvonaláért, de a nagy meleg rányomta a bélyegét a találkozóra.

Az első félidőben a Kiskunfélegyházának adódott egy nagy helyzete, amikor Szabó Dávid szabadrúgását csak kiütni tudta Nagy Gergely. A kipattanó labda hiába került kiskunfélegyházi játékoshoz, a lövésébe egy védő beleért és így a kapu fölé szállt. A vendégek előtt is adódott egy nagy lehetőség az első félidő hajrájában, amikor Farkas András huszonöt méteres lövése elkanyarodott a kapu előtt. Nagy szerencse volt, mert ha kaput talál, akkor az védhetetlen. A szünet után a hazaiaknak voltak helyzetei. Kurgyis Kevin emelése azonban nem talált kaput. Kanyó János előtt is adódott lehetőség, amikor elfutott a baloldalon, középre húzott, jobblábas lövése azonban fölé szállt.

A Hírös-ÉP ezen a találkozón főleg a védekezésre koncentrált, és azt jól is oldották meg. Kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, nyerhetett volna mind két gárda, de talán a Kiskunfélegyháza közelebb állt a győzelemhez, de ahhoz gólt, gólokat kellett volna rúgni. Az viszont értékelendő, hogy a tavaszi szezonban még nem kapott ki a Kiskunfélegyháza, igaz, ez már a második döntetlen, ami néggyel kevesebb pontot jelent.

Némedi Norbert: – A meleg egy kicsit rányomta a bélyegét a találkozóra, ezért a mérkőzés tempója a vártnál gyengébbre sikerült, szerintem mind a két oldalon. Sajnos nem tudtunk olyan tempót diktálni, amivel kezdeményezőbben tudtunk volna fellépni. Ettől függetlenül egy nagyon jól megszervezett védekezéssel álltunk szemben. Akadtak lehetőségeink, fordulópontok is voltak a mérkőzésen, de a végén egyfolytában rossz döntéseket hoztunk. Ez a teljesítmény most csak a 0–0-ra volt elegendő. Megdicsérném a Hírös-ÉP-et, mert úgy láttam, hogy több van bennük, mint amit a táblázaton elfoglalt helyük mutat. Jó csapattal találkoztunk, és igazságos döntetlen született.

Némedi Norbert elmondta még, hogy a leggólerősebb játékosuk, Oroszi Dániel sérülés miatt nem tudott pályára lépni, az ő játéka hiányzott, mert a csapat góljainak a nyolcvan százalékát ő rúgta ebben a bajnokságban.

Kiskunfélegyháza–SC Hírös-ÉP Egyesület: 0–0

Kiskunfélegyháza, vezette: Bacsi Noel Levente (Markó László, Tóth Dániel).
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Magony, Marsa (Erős 60.), Nagy V., Szabó D., Kanyó, Urbán, Kőrös (Nagy D. 60.), Kurgyis K., Huszka, Molnár E. (Szabó P. 75.).
Vezetőedző: Némedi Norbert.

SC Hírös-ÉP: Nagy G. – Szász, Palatinus, Balogh F., Farkas A., Patvaros, Gréczi, Nemesvári, Horváth Z. Nna Nna Willy, Maczelka (Miskolczi 62.). Vezetőedző: Nagy Krisztián Imre

Sárgalap: Molnár 65., Urbán 70., Magony 93., ill. Patvaros 38., Miskolczi 89., Nemesvári 90., Nagy G. a 92. percben.
                    

Kövessen minket a Facebookon is!