Új vezetőt keres a testület a VSZKSZ élére
– Mi állhat a lemondás hátterében?
– Az érintettek nem voltak kötelesek indokolni lemondásukat, így azt én sem tenném. Annyit viszont elmondanék, hogy a VSZKSZ-re folyamatosan, tevékenysége szinte minden szegmensét érintően elképesztő mennyiségű panasz érkezik, amellett a cég gazdálkodása nehezen átlátható, struktúrája pedig zavaros és koordinálatlan.
– Ki vezeti jelenleg a céget?
– A képviselő-testület december 18-án pályázatot írt ki az új vezető megválasztására, reményeink szerint a februári testületi ülésen már döntés is születhet a személyéről. Az új igazgató megválasztásáig Szatmári Andrea, a VSZKSZ munkatársa látja el a megbízott igazgatói feladatkat.
– Milyen elvárások fogalmazódtak meg az új igazgató személyével kapcsolatban?
– Olyan vezetőre van szükség a VSZKSZ élén, aki a közpénzekkel maximális felelősséggel bánik, a szervezet működését racionalizálja, és a lakosság számára is elfogadható színvonalon szervezi meg ennek a több mint száz főt foglalkoztató és több száz millió forintból működő költségvetési szervezetnek a munkáját.
– Konkrétabban?
– Legyen eltakarítva ősszel a falevél, télen a hó. Hatékonyan szervezzék a közmunkásokat, az embereket kulturált temetők fogadják… Végül de nem utolsó sorban szűnjön meg az a gyakorlat, hogy az önkormányzatnak folyamatosan óriási plusz forrásokat kell biztosítania a szervezet működéséhez.