Helyi hírek 2024. április 18. 16:00

61 éves osztálytalálkozó

Képgaléria
61 éves osztálytalálkozó
61 évvel ezelőtt, 1963-ban hegesztőként végeztek azok a szépkorú férfiak, akik április 13-ára hirdették meg idei osztálytalálkozójukat. Az összejövetelen az öt egykori osztálytárssal két tanáruk is együtt ünnepelt.

– 61 évvel ezelőtt, 1963-ban 17-en szabadultunk fel a Kiskun Félegyházi Város Alapfokú Ipariskolában, mint hegesztők. Az intézmény akkoriban a mai Béke- téri Spar épületének helyén állt. Miután megkaptuk a bizonyítványunkat, körülbelül tízen az akkor épülő váci cementgyár építésén dolgoztunk. Azután az élet mindannyiunkat más irányba sodort. 1968 óta rendszeresen találkozunk, az elmúlt időszakban már évente. A mostani összejövetelre öten tudtunk elmenni és két egykori tanárunk is csatlakozott hozzánk: Pál Zsigmond, a gyakorlati oktató, aki 90 év fölött van, valamint a 100. életévét már betöltött Faragó Dezső anyagismeret tanárunk.

Az osztálytalálkozón részt vett: Botra Mihály, Dobák Jakab, Rácz András, Hevér István és jómagam. Nagyon jól éreztük magunkat. Sokat beszélgettünk régi élményeinkről és természetesen a családjaink is szóba kerültek. Örültünk, hogy közösen elfogyaszthattunk egy finom ebédet, és hogy a két idős úr is koccinthatott velünk. Azzal az ígérettel váltunk el, hogy jövőre újra találkozunk – foglalta össze az eseményeket Drozdik Béla, a találkozó szervezője.

V. B.
              

Kövessen minket a Facebookon is!