Helyi hírek 2024. április 23. 18:00

Sikeres hulladékgyűjtő akció

Képgaléria
Sikeres hulladékgyűjtő akció
Közösségi hulladékgyűjtő akciót szervezett idén is Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Művelődési Központ, április 22-én, hétfőn délután. Ezúttal két helyszínen várták az önkénteseket: a Kőrösi úton és a Városi Parkerdőben.

Bodor Mariann, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatóhelyettese, az esemény koordinátora sikeresnek ítélte meg az akciót. Hozzátette: az új helyszín, a Kőrösi út még nem annyira ismert, ami a segítők számán is látszott. Igyekeznek a következő években ezt is népszerűsíteni, és természetesen figyelembe veszik azon kéréseket is, hogy esetlegesen több időpontban, lehetőleg hétvége felé történjen hasonló, így azok is részt tudnak venni a közösségi munkában, akik egyébként hétköznap munka miatt most kimaradtak.

A parkerdőben ismét nagyszámú segítő érkezett, akik megtisztították a kerékpárút melletti területet és az erdőn belüli sétaútvonalak mellett is begyűjtötték az eldobált hulladékot. Bodor Mariann elmondta, hogy sajnos még mindig bukkannak olyan tárgyakra, ami illegális hulladéklerakás eredményei: televízió, WC csésze, autógumi és hasonlók, amelyek nyilvánvalóan nem egy kirándulás hulladékai az említett helyszíneken.

Köszönik az önkéntesek áldozatos munkáját és számítanak minden segítő kézre a jövőben is.

Az összegyűlt hulladék elszállításáról az önkormányzat gondoskodott.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
              

Kövessen minket a Facebookon is!