Sport 2024. április 23. 12:00

Kitűnő rendezés, jó eredmények a diákolimpia országos döntőjén

Képgaléria
Kitűnő rendezés, jó eredmények a diákolimpia országos döntőjén
Az elmúlt hétvégén, Kiskunfélegyházán rendezték meg az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntőjét. Összesen tizenkét egyéni versenyszámban és négy csapatversenyben hirdettek bajnokokat a városi sportcsarnokban.

Nem először, hanem már harmadik alkalommal adott otthont Kiskunfélegyháza az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntőjének. A tizenkilenc megyéből összesen 4880 nevezés érkezett idén ebben a sportágban, amelyet alapszintű és vármegyei döntők után most a legeredményesebbeknek az országos döntő követett. A sportcsarnokban húsz felállított asztal várta a hat korcsoport résztvevőit, akik 19-e és 21-e között álltak asztal mögé. Szombaton, a megnyitóünnepségen, ott volt dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, Sári László, a Magyar Diáksport Szövetség Asztalitenisz albizottságának vezetője, aki a versenybíró elnöki feladatot látta el, továbbá Kordás Roland, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Zsámboki Anna, a Bács-Kiskun vármegyei Diák és Szabadidősport Egyesület elnöke.

A Himnusz elhangzása után a sportolókat, edzőket, tanárokat, szülőket Mák Kornél köszöntötte. – Mindig szívesen jövök valamelyik diákolimpiai sportág versenyére. Egy szóval lehet jellemezni ezt a mozgalmat, hogy élő. Élő azért, mert több tízezer gyermeket mozgat meg az országban, és mindig azt tapasztalom, hogy a sport szeretete a különböző sportágakban valóban élő. Mindenkiben van valamilyen tehetség, vagy tudásban, tudományágban, sportban. Az asztalitenisz az a sportág, amely ügyességet kíván, és ha van egy asztal, akkor már lehet rajta játszani. A sport előhozza az emberből a tehetséget és motiválja. Azt kívánom, hogy mindenki sikeres legyen, és szeresse a sportot – hangsúlyozta Mák Kornél.

Egy ókori mondással kezdte beszédét Kovacsics Imre. – Beszélj hangosan, hogy halljanak, beszélj érthetően, hogy értsenek és beszélj röviden, hogy szeressenek. Ezeknek megpróbálok eleget tenni – mondta. – A diákolimpia Magyarország legnagyobb utánpótlás-nevelő rendszere. Az országos döntőkbe több mint tizenötezer diák jut el a különböző sportágakban. Asztalitenisz sportágban, ebben a tanévben 4880 gyerek nevezett, közülük a legjobbak Kiskunfélegyházán versengenek a helyezésekért. Itt már nincs vesztes, csak a jobbak között lesz majd legjobb. A Magyar Diáksport Szövetség nagy gondot fordít arra, hogy a diákolimpiai mozgalom betöltse azt a kettős szerepet, amire vállalkozott. Egyrészt az egészséges életmódra, az aktív életre nevelje a fiatalokat, másrészt pedig tehetségeket kutasson fel, és utánpótlást nyújtson a világversenyekre. Bízom benne, hogy azok a gyerekek, akik most itt versenyeznek, lesznek közöttük olyanok, akiket nyolc, tizenkettő vagy tizenhat év múlva már ott láthatunk az olimpián.

Kovacsics Imre elmondta még, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Diák és Szabadidősport Egyesület, a Magyar Diáksport Szövetség egyik meghatározó szervezete, aktív, megbízható, és szakmailag magas szinten áll. Ezt bizonyítják azok az országos diákolimpiai döntők, amelyeket ők rendeznek. Arra kérte a jelenlévőket, hogy továbbra is támogassák a diákolimpiai mozgalmat.

A diákolimpiai eskütételt a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola első, második korcsoportos lány tagjai olvasták fel, ami után elkezdődhetett a verseny. Pénteken és vasárnap az egyéni számokat, szombaton pedig a csapatversenyeket bonyolították le a fiúk és lányok között.

Kiskunfélegyházi eredmények:  

I-II. korcsoport fiú „B” egyéni 2. Rekedt-Nagy Zoltán (József Attila Sportiskolai Általános Iskola).

I-II. fiú „A” egyéni 6. Horváth Dániel (József Attila Sportiskolai Általános Iskola).

I-II.  leány csapat 2. Platán Utcai Általános Iskola (Jaksa Emma, Szabó Hella, Varga-Bene Olívia),

I-II. fiúcsapat 1. József Attila Sportiskolai Általános Iskola (Alács Botond, Horváth Dániel, Rekedt-Nagy Zoltán).

III-IV. leány „A” egyéni 3. Pellikán Lia (Móra Ferenc Gimnázium).
                 

Kövessen minket a Facebookon is!