Sport 2014. december 19. 16:15

Otthon tartották a kupát a mórások

Képgaléria
Otthon tartották a kupát a mórások
Karácsonyi Móra Kupát rendeztek december 18-án a Móra Ferenc Gimnázium tornatermében, melyen a gimnázium fiataljai mellett a város általános iskolái vettek részt a Darvas József és a Platán diákjai kivételével. A nagy hagyományokkal rendelkező teremtornát Balla László alpolgármester nyitotta meg, ami után kétszer hét perces mérkőzéseket játszottak a tanulók. A kupát végül a gimisek nyerték meg.

Az iskolák izgalmas, küzdelmes találkozókat vívtak egymással. A csoportmérkőzések során a gimnazisták két győzelmet szereztek, így ők játszhattak a döntőben. Ellenfelük a csoportmeccsek során ugyancsak két sikert elérő Batthyány csapata volt.

A döntőt a gimisek 4-0-ra nyerték meg. A harmadik helyet a József Attila Általános Iskola diákjai szerezték meg, akik a Dózsásokat múlták felül.

 

Az eredményhirdetésen az érmeket, a Móra Kupát közel két évtizede bevezető Nagy Ferenc testnevelő tanár úr adta át az első három helyezett csapatnak.

A torna legjobb játékosa Kiss László a Batthyány Lajos Általános Iskola tanulója lett.

A gimnázium csapat tagjai: Barna-Pap Adrián, Csalár Ákos, Oroszi Olivér, Lengyel Csanád, Tóth Gábor, Rácz Nikolasz, Körmöczi Márton.

 

Eredmények:

A csoport B csoport

Dózsa - Constantinum 2:1 Móra – József 5:2

Dózsa - Batthyány 3-4 József – Móra 1:3

Constantinum - Batthyány 0:7

 

3.- 4. helyért: Dózsa – József 3:9

1.- 2. helyért: Móra – Batthyány 4:0

 

 

Abonyi Péter

testnevelő tanár

Kövessen minket a Facebookon is!